Barnóczki Brigitta

Barnóczki Brigitta

A Bimbó útra költözik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára az Apró-villából
Legkisebb gyerekük és Apró Piroska is megy velük, 160 négyzetméteren laknak majd.
Tízezer tüntető gazda torlaszolja el az utakat Brüsszelben és Párizsban is
Több száz ponton tüntetnek Franciaországban és Belgiumban is, az olasz gazdák Rómába is bevonulnának.
600 forint fölé megy a benzin ára péntektől
A 95-ösért literenként 603, a gázolajért 640 forintot kell majd fizetni.
Eljárást indított a GVH a Wizz Airrel szemben
A hivatal azt valószínűsíti, hogy a fapados légitársaság fontos információkat hallgatott el az utasok elől.
Több külföldi vásárolhat idén hazai ingatlant, főleg a 200 milliós kategóriában
Vendégbefektetői vízumot kaphatnak, ha 500 ezer euró felett vásárolnak.
Medián: Vitézy Dávid 23, Karácsony 37 százalékot kapna, ha most lenne a főpolgármester-választás
A volt közlekedési államtitkár valószínűleg megelőzné a kormánypártok eddig ismeretlen jelöltjét, aki 21 százalékot kapna.
24.hu: Győrfi Pál neve is felmerült a Fidesz által támogatott lehetséges főpolgármester-jelöltek...
A lap szerint piackutató cég méri az esetleges jelölteket, Vitézy Dávid mellett a mentőszolgálat szóvivője is felmerült.
Börtönbe került a Thököly úti emberölés gyanúsítottja
Szökésben volt, hétfő este kapták el a Blaha Lujza téri villamosmegállóban.
Orbán: Egyfajta zsarolási útmutató az uniós források blokkolásáról szóló Financial Times-cikk
A miniszterelnök szerint az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
Kislányokat molesztált, egy nőre rá is vetette magát egy férfi egy borsodi sportpályán
Még az augusztus 20-ai ünnepségen zaklatott részegen több nőt is, most vádat emeltek ellene.
Kövess minket Facebookon is!