
Barnóczki Brigitta
200 fős stáb, 18 kamera, időre tapsoló közönség – a Voice forgatásán jártunk
Három órán át figyeltük a stúdióból és a vezérlőből is, ahogy egy precízen felépített műsor összeszokott stábja kizökkenthetetlenül csinálja a show-t.
Meglepte az IKEA „telefonáló fasznak” titulált ügyfelét az, amiket az ügyfélszolgálatos mondott róla
Szerinte nehezen elképzelhető, hogy valaki csak úgy szó nélkül ledobja a pultra a visszavételre szánt terméket.
80 év után emeltek ki a Balatonból egy világháborús magyar vadászgépet, Szentkirályi Alexandra is...
Azt mondta, ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép világszerte.
2 kiló drogot, egy BMW-t és egy quadot is lefoglaltak egy dél-pesti dílertől, amikor elfogták
Kábítószer-kereskedelem miatt most emeltek vádat ellene.
Még tárgyal az új belügyminiszterrel, aztán távozik posztjáról a szlovák rendőrfőkapitány
Hamran István még a szlovákiai választások előtt jelezte, nem várja meg amíg felmentik, kéri a felmentését.
AI segítségével felnőtt sztárokat változtatnak gyerekké pedofilok a dark weben egy jelentés szerint
A The Internet Watch Foundation vezetője azt mondta, a legrosszabb rémálmaink valóra váltak.
Felszámolás alá kerülhet Orbán apjának volt cége
Orbán Győző 800 millió körüli összeggel szállhatott ki a volt Nehéz Kő, most FuvarozNAK Kft.-ből, ami 4 éve még 2,95 milliárd forint bevételt termelt, tavaly viszont már mínusz 66,4 millióval zárta...
A Fővárosi Vízművek felmondja az agglomerációs vízátadási szerződéseit, ha a kormány nem téríti...
A Budapest környéki települések vízcsapjait nem zárja el, de bíróság elé viszik az ügyet, és utólagosan behajtja az állami cégeken a valós költség és a hatósági ár közötti különbözetet.
DK: Sok sikert kívánunk Donáth Annának és a Momentumnak a jövő évi választásokra
Így reagáltak Donáth véleménycikkére. A nagyobb támogatottság nagyobb felelősséget is jelent szerintük.
Óriásberuházás készül 21 milliárdos kormányzati támogatással Szegeden, de még mindig nem árulják...
A polgármester szerint nem akkumulátorgyár épül.