Barnóczki Brigitta

Barnóczki Brigitta

Nevelt lánya örökségét is elvette a zalai ál-Jézus a volt élettársa szerint
A magát spirituális gyógyítónak kiadó és a puritánságot hirdető férfi saját magára fordította a milliókat.
Szavazhat, hogy Ákost vagy az Animal Cannibalst hallgatná szívesebben a margitszigeti szökőkútból
A Budapest Bár és a Wellhello egy-egy dala is szerepel a listában, ByeAlex viszont nem örül annyira, hogy a Hé, Budapest című száma is felkerült rá.
Új menekültügyi eljárás indul az évek óta Magyarországon élő orosz rakétamérnök ügyében
Anatolij Lazarev azt szeretné, hogy menekültként ismerje el a magyar állam, de eddig csak a kevésbé erős, oltalmazotti státuszt kapta meg.
Évi hárommilliárd forintot költ magyar borok népszerűsítésére a kormány
Gulyás Gergely azt mondta, hogy nem megfelelő a magyar borok külföldi elismertsége, és ma már nem igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér.
Tizenkét Kossuth-díjas építész kiborult a Sofitel hotel átépítése miatt
Rubik Ernő, Finta József és a Karmelitát átépítő Zoboki Gábor is kifogásolja az új homlokzatot. A tervező, Bánáti Béla szerint félreértések soráról van szó.
Élesben is elindult a mesterségesintelligencia-alapú bőrgyógyászat Magyarországon
A szoftver egy fotó alapján állít fel diagnózist, aztán az orvos receptet írhat fel, vagy személyes kezelést javasolhat.
Cseh Katalin kiszállt a családja cégéből
A Momentum EP-képviselőjét korábban korrupcióval vádolták, mostani tulajdonosi döntését nem kommentálta.
Drávucz Rita világbajnok vízilabdázó nyíltan beszélt lánya gyógyíthatatlan betegségéről
„Olyan ez, mintha egy snowboarddal a lábadon kelnél és feküdnél” – mondta lánya ritka genetikai betegségéről a 24.hu-nak. A sportoló szerint nem ciki arról beszélni, ha az ember gyereke beteg.
Egy huskyt három hét után mentettek ki a törökországi földrengés romjai alól
Alex étlen-szomjan vészelt át három hetet, lefogyott, mégis örömmel nyalta arcon megmentőjét.
EP-alelnök: Az EU-ban elszámoltatás, Magyarországon miniszterelnöki szék jár a korrupcióért
Katarina Barley, a Deutsche Welle Conflict Zone című műsorának vendégeként beszélt erről.
Kövess minket Facebookon is!