Barnóczki Brigitta
Stohl Luca gyereket vár, Stohl András nagypapa lesz
Az ATV híradósa úgy tervezi, hogy a szülésig dolgozni fog.
A rezsiemelés miatt bezárt két falu patikája is Somogyban
Az üzemeltető egyik napról a másikra húzta le a rolót, a helyiek akár 10 kilométert is utazhatnak a gyógyszereikért.
Két nap alatt elítéltek egy férfit, aki gyilkossággal fenyegetett egy rendőrt Debrecenben
„Másik rendőrgyilkosság lesz!” – ezt kiabálta az intézkedő rendőrnek, 1 év, 8 hónapot kapott, 4 évre felfüggesztve.
Románia ledolgozta az uniós GDP-átlaghoz viszonyított lemaradásának kétharmadát
Az utóbbi tíz évben annyit emelkedett az egy főre jutó GDP, hogy a növekedés üteme szempontjából csak Írország és Litvánia előzte meg.
Ghislaine Maxwell szerint hamis az András hercegről és Virginia Giuffre-ről készült fotó
A szexuális ragadozó, Jeffrey Epstein volt barátnője a floridai börtönből adott interjújában megkérdőjelezi a 2001-es kép hitelességét.
Az új brazil elnök népirtással vádolja Bolsonarót
Tavaly közel száz gyerek halt meg a Portugália nagyságú, jórészt esőerdők borította területen a megfázás szövődményeiben.
A Marilyn Monroe életéről szóló film kapta a legtöbb jelölést az Arany Málnára
A legrosszabb produkciókat „elismerő” díjra Tom Hanks is kapott három jelölést.
A Tempus Közalapítvány főigazgatója felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár lesz
Varga-Bajusz Veronika korábban a Fidelitas budapesti elnöke volt.
Oroszország nem hajlandó megtartani a halászati tárgyalásokat Japánnal
Pedig ez védené a Kuril-szigetek közelében lévő vizeken tevékenykedő halászokat attól, hogy az orosz hatóságok őrizetbe vegyék őket.
Hintónak ütköztek a vármegyében
A kocsis mellett egy ló, egy férfi és két népviseletbe öltözött lány is megsérült. A baleset egy szüreti mulatság alatt történt, 2021-ben.





