Barnóczki Brigitta

Barnóczki Brigitta

Vizsgálatot indított a GVH Kasza Tibi étrend-kiegészítőinek reklámjai miatt
A hivatal szerint a Challenge életmódváltó rendszert hirdető cég valószínűleg jogsértő módon sugallja, hogy termékei segítenek a fogyásban.
Besétált a mentőkhöz, majd összeomlott a légzése egy horgásznak Tiszakécskén
A 70 év körüli férfit újra kellett éleszteni, aztán mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Húsz százalékkal csökkentené a miniszterek és képviselők fizetését a Párbeszéd
Szabó Tímea frakcióvezető szerint ezzel évente több mint másfél milliárd forintot lehetne spórolni.
Drágulnak a repülőjegyek a Wizz Airnél is az extraprofitadó miatt
Az áremelés várhatóan a július 1. után megvásárolt jegyekre vonatkozik majd.
Varga Judit a Twitteren köszöntötte a születésnapos Donald Trumpot, de nem tudta taggelni
Az igazságügyi miniszter alig várja, hogy a volt amerikai elnököt újra lássa a közösségi médiában.
Megint riasztották a Gripeneket
Reggel egy Rigából Dubrovnikba tartó Boeing 737-est kísértek a horvát határig.
Justin Bieber szerint Jézus segít neki meggyógyulni az arcbénulásból
Az énekes hosszú posztot tett ki követőinek az Instagramra, amiben azt írja, napról napra jobban van.
Megírta az Átrium, miért kérnek támogatást az I. kerületi önkormányzattól
Az I. kerület fideszes önkormányzati képviselője kifogásolja az ötletet. A színház évek óta nem kap támogatást, most összefoglalta, hogyan és miből működik.
Kövess minket Facebookon is!