Barnóczki Brigitta
Lavrov: Oroszország kész minden eszközt bevetni, hogy ne szenvedjen „stratégiai vereséget”
Az orosz külügyminiszter Tucker Carlsonnak azt mondta, az Oresnyik hiperszonikus rakéta dnyiprói bevetésével is ezt akarták üzenni a Nyugatnak.
A hétköznapi élvezetek iránti vágyról szól 2025 színe
Négy érzékszervből háromra is hat egyszerre, kifinomult, mély és egyben klasszikus is.
Öt éve nem volt ilyen erős földrengés Kaliforniában, szökőárriadót is kiadtak, aztán lefújták
4,7 millió embert és 1050 kilométert érintett, Santa Cruzban a mobiljaikra is kaptak riasztást az emberek.
Magyar szerint Orbán világossá tette, hogy a Fidesz valódi arca az erőszakosan hőbörgő Menczer
A Tisza elnöke arra reagált, hogy a miniszterelnök szerint a Fidesz szóvivője jól tette, hogy üvöltözött Pécsen.
Orbán szerint Menczer jól tette, hogy leállította Magyar Pétert
A miniszterelnök a Kossuth rádióban azt mondta, az ilyen kellemetlenkedő, agresszív alakokkal ezt kell csinálni.
Nyolc hónap után beköltözött az államfői rezidenciába Sulyok Tamás és felesége
A Művész úti Karády-villát kapták meg, a Béla király úti rezidenciát eladja az állam.
Kormánymédia: Menczer Tamás egy személyben volt az összes frusztrált választó
Szemelvények a fideszes médiagépezet párhuzamos valóságából.
Magyar szerint mindenki láthatta az Orbán-kormány valódi arcát, Menczer szerint Magyar nem bírt...
A Tisza Párt elnöke és a kormánypárt kommunikációs igazgatója a Facebookon reagált a pécsi történésekre.
Átvenné és gyakorlóiskolává alakítaná az Óbudai Árpád Gimnáziumot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Ez még csak egy ajánlat, amit jeleztek a gimnáziumnak, a szülőknek és a fenntartónak is.
Problémás a mosdóhasználat a mentőszolgálat telephelyén, de az OMSZ szerint nem kellett kimenni a...
Megrendelték az épület teljes körű felújítását is.









