
Barnóczki Brigitta
Szex után 4 milliót utalt magának kuncsaftja számlájáról egy bácsalmási nő, csalással gyanúsítják
A férfi kifizette a szolgáltatást, majd felajánlotta, hogy hazaviszi a nőt, aki közben még több pénzt emelt le a számlájáról.
Megtámadták Steve Buscemit Manhattanben
A Fargo és a Kutyaszorítóban sztárját váratlanul arcon vágták, amikor a belvárosban sétált egyik délelőtt.
Csoportos létszámleépítés volt az Állami Számvevőszéknél, 42 dolgozót küldtek el
Munkakörök is megszűntek, az ÁSZ takarékossággal indokolta a létszámcsökkentést, más források szerint viszont a vártnál rosszabb költségvetési helyzettel függ össze a lépés.
Napokig rejtegették a kínai elnököt Magyarországon
Sok, sok ajtó és lehetőség bezárult előttünk, de nem adtuk fel. Végül legalább olyan közel férkőztünk az eseményekhez, hogy Orbán Viktor adott nekünk egy villáminterjút. Hszi Csin-ping látogatása...
Az MTVA bemutatja a kínai elnök filmválogatásait
Ünnepséget is rendeztek, amin a China Media Group elnöke és az MTVA vezérigazgatója együtt indította el a műsor premierjét.
Harmadával zuhant a Mol eredménye, de még így is erős negyedéve volt a cégnek
257,7 milliárd forint lett, az elemzők 265, 8 milliárd forintot vártak.
Napi egymillió forintos internetes átutalási limitet vezetett be az OTP, ez jön a többi banknál is
Automatikusan állította be a bank a limitet, de bármikor módosítható, az internetes csalásokat akarják így kivédeni.
Formában maradni luxus, mégis újra a soványság a divat
Újra itt vannak a 90-es évek XS-es méretei, de mi lett a testpozitivitással? A szemaglutidőrület vajon megváltoztatja majd azt, ahogyan a kövérségről és a soványságról gondolkodunk? Megint ér...
Koromfeketére változtatta a Tápió vízét egy szennyeződés Tápiószentmártonnál
Szalmabálákat tettek a folyóba, így szűrik a vizet.
Izrael szerint kiábrándító, hogy Joe Biden azt mondta, nem ad több fegyvert Izraelnek, ha bevonul...
De azt is mondta, hogy továbbra is garantálják Izrael biztonságát a Vaskupola révén.