Bicsérdi-Fülöp Ádám

Bicsérdi-Fülöp Ádám

A ráadásban gyűrte le a Fradi az Újpestet
A csereként beálló Kehinde döntötte el a rangadót a 92. percben.
Óriási tűzijátékot hozott a Vuelta nyitószakasza, másodpercek döntöttek a győzelemről
A szakaszt Brandon McNulty nyerte Macek és van Aert előtt. Valter Attila a 71. lett.
Novák Ferenc Tata: Ma jobban félnek a fiatalok, mint a hetvenes években
A szombaton elhunyt koreográfus emlékére Veiszer Alinda ingyenesen elérhetővé tette azt a három évvel ezelőtti interjút, amelyben Novák Ferenc lányával, a rendező Novák Eszterrel együtt szerepelt.
Magyarország legalább húsz évet visszamegy az időben a hosszú hétvégén
Négy nap alatt legalább tizenegy helyen hangzik el a Vándor és a Hajnal a Groovehouse-tól. A hosszú hétvége legsűrűbben fellépő előadói akár napi három műsort is letolnak, és egészen egyedi lineupok...
Takarni kellett, annyira súlyos sérülést szenvedett az egyik játékos Kerkezék meccsén
A brazil Danilo a bal lábával ért nagyon rosszul földet, majd hosszú percekig állt a játék az ápolása miatt.
Magyar Péter feljelentést tesz a kórházi állapotok miatt
A Tisza Párt elnöke szerint létfontosságú kezelések maradtak és maradnak el a klímahelyzet miatt, Orbán Viktornak pedig meg kéne szakítania nyaralását.
Gulyás Michelle és Gyulay Zsolt is állami kitüntetést kapott Pintér Sándortól
A köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát kapta az olimpiai bajnok öttusázó és a MOB elnöke.
Tűz ütött ki a londoni Somerset House-ban, 125 tűzoltót vezényeltek a helyszínre
A kulturális központként és kiállítótérként is működő épületben senkinek nem lett baja. Az oltás idejére a teljes a Somerset House-t lezárták.
Meghalt Novák Ferenc Tata
A Kossuth-díjas koreográfus és rendező a hazai táncházmozgalom egyik atyja volt. 94 évesen halt meg.
Három díjat nyert Szimler Bálint filmje Locarnóban, Mészöly Anna lett a legjobb színésznő
Az általános iskolai közegben játszódó Fekete Pont című film rendezőjét, Szimler Bálintot különdíjjal értékelte a zsűri.
Kövess minket Facebookon is!