Bolcsó Dániel
Helyrehozzák a furcsa körülmények között eladott taszári exreptér területét
Egy éve egy panellakásba bejelentett cég vette meg versenyeztetés nélkül, most a Honvédelmi Minisztérium kármentesíti a környezetszennyező egykori légi bázist.
Rákay Philip már dolgozik a mohácsi csatáról szóló filmen
„Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén” – mondta az Aranybulla-sorozat és a Petőfi-film producere.
A kormány ügyfélszolgálata szerint nincs is itthon abból a Covid-vakcinából, amely Müller Cecília...
Az országos tisztifőorvos egy interjúban azt mondta, a BA.5 variánshoz adaptált oltás a legjobb. A kormányt és az NNK-t hónapok óta hiába kérdezzük, hogy ebből mennyi van itthon. A kormányzati...
Több száz olvasatlan emailed van, hát normális vagy?!
Na és annak mi a baja, aki már egyetlen olvasatlan levéltől is tikkelni kezd? Alapvetően semmi, mind a ketten ugyanazt a problémát próbálják megoldani: ép ésszel túlélni a munkahelyi levelezés...
A rendőrség nem találta meg a Mediaworks meghekkelőit, felfüggesztették a nyomozást
Tavaly ért támadás több kormányközeli híroldalt, az elkövetők azt állították, hogy az Anonymoushoz tartoznak.
Már csak 365-öt kell aludni 2024-ig!
Kitartás! Bár egy időutazó szerint úgyis elég márciusig tervezni 2023-mal.
Párzás előtt a nőstény zsiráf belepisil a hím szájába
A hím zsiráfok a nyakukkal küzdenek meg a nőstényért, de gyakran inkább egymással szexelnek.
Tenger alatti internetkábelek orosz szabotázsától tart Európa
Régi félelem ez, de az Északi Áramlat robbanásai után felerősödött a tengerfenéki infrastruktúra védtelensége miatti aggodalom. Ezek a kábelek bonyolítják le a világ digitális kommunikációjának 99...
Az EU figyelmeztette a Twittert: ha nem moderál szigorúan, tiltás jöhet
Újabb akadály gördülhet a Twitter Elon Musk-osítása elé.
Elég lenne a béremelés ahhoz, hogy legyen elegendő jó tanár?
Mi hiányzik a pedagógusok szakmai fejlődéséhez? Mikor kezdődik a tanári kiégés? Kiderül a CEU Határtalan tudás eseményén, élőben a Telexen!









