Bolcsó Dániel
Valaki 3,3 milliárd forintnyi pénzt adott Maradona legendás mezéért
Az 1986-os futballvébén az angolok ellen viselt „Isten keze” mez rekordáron kelt el.
Olyan sikeres lett a legutóbbi Jackass-film, hogy jön az új Jackass-sorozat
Az eredeti stáb több tagja máig nyögi a műsor hatásait, de úgy tűnik, a közönség 2022-ben is vevő arra, hogy emberek őrültségekkel szívassák egymást.
Már világszerte közel háromszáz gyereknél azonosították az ismeretlen eredetű hepatitiszt
Eddig húsz országban jelent meg, továbbra is vizsgálják, mi okozhatja.
Bill Murray először reagált a vádakra, amelyek miatt leállt az új filmje forgatása
„Olyasmit tettem, amit viccesnek gondoltam, de nem úgy fogadták” – mondta a Being Mortal forgatásán történtekről.
Orbán Balázs anyák napján: Kritikai fajelmélet, woke, cancel culture
Orbán Viktor pedig idén is a tavalyi fotóval köszöntötte édesanyját.
18 évesen minden idők negyedik leggyorsabb futója lett 200 méteren Erriyon Knighton
Tavaly döntötte meg Usain Bolt junior világrekordját, most ennél is jobb időt futott.
A kormány egy év alatt hatszor hivatkozott kibertámadásra, a rendőrség egyikben sem talált tettest
A járvány első évében indult túlterheléses támadásos ügyeket mind egy szálig felfüggesztették. Az előválasztás, a kormánymédia és kompetenciamérés meghekkelése miatt még nyomoznak.
Elvette a magyar állam a korábban orosz hekkerek által támadáshoz használt oldalt
Évekig nem tettek semmit a kormányzati oldalakra megtévesztően hasonlító qov.hu ellen, de miután kiderült, hogy kormányhivatali dokumentumok is terjesztették, gyorsan léptek.
Rejtélyes új hepatitisz: minden, amit tudunk, és amit még nem
Egyre több hír érkezik egy gyerekeket érintő, súlyos májbetegségről, amelynek az okát még a tudósok is csak keresik. Magyarországról még nem jelentettek esetet. Az biztos, hogy nem hepatitiszvírus...
Orosz állami hekkerek fegyvere volt, most kiderült: magyar kormányhivatalok is terjesztik
Egészen banális hiba áll amögött, hogy a magyar közigazgatás tálcán kínál egy könnyedén kihasználható támadási felületet. Jó eséllyel idejében fedezték fel, és már elkezdték elhárítani, de az...









