
Bolcsó Dániel
Letartóztatták a Pussy Riot egyik tagját Moszkvában, a bűne az lehet, hogy dohányzott
Alig néhány hete engedték szabadon.
Arthur Guinness 9 ezer évre bérelte ki a legendássá vált sörfőzdéjét
De a cég vezetőinek már nem kell számolniuk az évezredeket, azóta kivásárolták a kisebb várossá nőtt területet.
Hitler rengeteget keresett a Mein Kampf jogdíjain
Pláne, hogy adóznia sem kellett, sőt a hatalomra kerüléséig felhalmozott tetemes hátralékot is elengedte az állam.
Miért félnek a távol-keleti országokban a négyes számtól?
Ami nekünk a tizenhárom, az sok ázsiainak a négy, méghozzá a szám szerencsétlen kiejtése miatt. A tetrafóbia következményei a mindennapokban is tetten érhetők.
Két évre tiltja ki Trumpot a Facebook
Utána is csak akkor engedik vissza, ha az már nem lesz veszélyes a közbiztonságra. A döntés a 2024-es kampányra is hatással lehet.
Mi az a mesekocsma, és mit lehet ott csinálni?
Hogyan lett gyerekműfaj a meséből? És miért egyre népszerűbb a felnőttek körében is? Kiderül a CEU Határtalan tudás mai eseményén, hamarosan élőben a Telexen!
Továbbra is használhatatlanok a kormány vakcinahatékonysági számai
Az áprilisi táblázatot a Pfizer elleni támadásra használta fel a kormánymédia, most ugyanezek a számok a kínai vakcinát hozták ki a legkevésbé hatékonynak. De a számok se akkor, se most nem...
Karikó Katalin a brit Wired magazin címlapsztorija
A népszerű magazin az mRNS-vakcinák forradalmáról ír.
Hét országban már működik az uniós védettségi igazolvány
Csak július 1-től kell bevezetni, de önkéntes alapon akár mától is használható. Magyarország nincs a hét ország között.