Bozsó Ágnes

Bozsó Ágnes

Gorbacsov: Eleve kudarcra ítélt vállalkozás volt az afganisztáni hadjárat
Donald Trump is megszólalt, szerinte az USA történelmének legrosszabb döntése volt az afgán hadjárat.
Covid-igazolvány nélkül már nem lehet beülni egy kávéra vagy croissant-ra Franciaországban
Egy hónapja tüntetnek több százezren Franciaországban, miután Emmanuel Macron elnök bejelentette, hogy a súlyos 4. hullám elkerülése végett jelentősen kiterjesztik azoknak a helyeknek a számát,...
Izrael Iránt vádolja egy olajszállító hajó megtámadásával
A támadásban meghalt egy brit és egy román állampolgár.
Semlegesítő antitestek mutathatják meg, hogy ki fertőződik meg
Ezzel akár azt is meg lehet határozni, hogy kinek kellhet harmadik dózis.
Jobb lehet a Pfizer–AstraZeneca-vakcinakoktél, mint két AstraZeneca
Németországban vizsgálták az oltásokra adott immunválaszt.
Nagy kerülővel lehet csak bemenni majd az EFOTT területére
Összekülönbözött a fesztiválnak otthont adó Sukoró és a vele szomszédos Velence.
Szétszedik az Oetker cégbirodalmat az örökösök
August-Rudolf Oetker nyolc gyereke nem tudott megegyezni.
Világörökségi helyszín lett a dunai limes határvonal, de nem a magyar része
Magyarország nemrég kiszállt az évekig készített közös pályázatból.
Kövess minket Facebookon is!