
Bozzay Balázs
Bolsonaro a veresége óta csak egy bibliai idézetet közölt, és a feleségével kikövették egymást az...
Még a választási vereségét sem ismerte el. Mindössze egyetlen fotó készült róla a brazil elnöki palota ablakain át.
Két bíró kirúgását követeli a kormánymédia, amiért találkoztak az amerikai nagykövettel
Pedig korábban az Országos Bírósági Hivatal elnökeként a kormányközeli Handó Tünde is találkozott a budapesti amerikai nagykövettel.
Mi legyen hatósági áras? Tojás, kenyér, sör, esetleg más? Szavazzon!
Igyekeztünk tekintettel lenni arra is, hogy ne csak a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkezők találhassák meg a számukra megfelelő opciót, hiszen egy gazdasági válság bizony mindenkinek...
Tömegközlekedési sokkot okoz a vonat kiesése
A 800 milliárdos, kínai hitelből megvalósuló Budapest–Belgrád-vasútvonal építésével kapcsolatban tartottak lakossági fórumot Dunavarsányban. Ezen leginkább arról panaszkodtak a helyiek, hogy az...
Orbán kordon mögött, a Corvin közben ágyúval emlékeztek, este tízezrek tüntettek a nemzeti ünnepen
A miniszterelnök a Nyugatot, a Mi Hazánk elnöke az ukránokat ostorozta, a tüntetők pedig az oktatás helyzetének javításáért demonstráltak. Képes összefoglalónk az október 23-i eseményekről.
Az OMSZ elhatárolódik a munkatárstól, aki Orbán-idézettel viccelődött a Fradi vereségén
„Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyenge UV-Index mellett ekkorát lehet égni” – írta az illető, miután a Fradit egy harmadosztályú csapat ejtette ki a Magyar Kupából.
Palkovics: Jövő héten beüzemelik az első konténerkazánokat
Ezek válthatják ki elsősorban bölcsődék, óvodák, iskolák és bentlakásos szociális otthonok gázfűtését.
A személyes népszámlálás is akadozik
Korábban az online kitölthető felülettel volt gond, a rendőrség nyomozást is indított. De aztán a számlálóbiztosok számára kialakított felület sem működött megfelelően.
Lehetővé tenné a kormány, hogy magánkézbe kerüljenek természetvédelmi területek
A Greenpeace a javaslat visszavonását követeli. Szerintük ez a felbecsülhetetlen értékű természeti kincseink kiárusítása.
Orbán testmagasságán élcelődnek Gyurcsányék, közben a legeurópaibb pártnak nevezik magukat
Az egyik magyarázat az, hogy a Demokratikus Koalíció döntéshozói nem tudják, mit jelent európainak lenni. A másik ennél is komolyabb.