
Cseke Balázs
A kölcsön többszörösét követelte vissza egy férfi, és ha a nő nem tudott fizetni, megerőszakolta
Az uzsorást elfogták a rendőrök, a lakásán fegyvert és lőszert is találtak.
Ácsi katódgyár: decemberben indulhat a cölöpözés, de csak márciusban lesz építési engedély
A tervek szerint 2025 második felében kezdődhet meg a termelés a gyárban, amely ellen hónapok óta tiltakoznak a helyiek.
Annyi orvos távozott a Szent Imre Kórház szülészetéről, hogy nehezen tudják megoldani az ügyeletet
Az elmúlt hónapokban öt szakorvos és hat rezidens jogviszonya szűnt meg, míg két szakorvos a felmondási idejét tölti.
A Fidesz és az ellenzék összefogott a polgármester ellen Újfehértón
Hosszú József a Fidesz támogatásával lett polgármester, később az ellenzékkel állt össze, majd mindenki ellene fordult.
Véget ért a hollywoodi színészsztrájk, 1 milliárd dolláros szerződést ért el a szakszervezet
118 napja csatlakoztak hivatalosan is a sztrájkoló forgatókönyvírókhoz a színészek, a májusi leállás után ismét teljes termelésbe kezdhet Hollywood.
21 Kutatóközpont: Az akkugyárellenes hangulat nem tett jót a Fidesz népszerűségének Debrecenben
A debreceniek kevesebb mint harmada szavazna csak a kormánypártokra, fej fej mellett a DK és a Momentum. A fideszes polgármester továbbra is népszerű, de kiélezett csata várható a következő...
Adventi vásárt rendezne az Erzsébet téren? Havi 20 millió forintra biztosan szüksége lesz
Az ellenzék V. kerületi frakcióvezetője szerint látszat-pályázatot írt ki az állami vagyonkezelő szűk egy hónappal az adventi időszak kezdete előtt.
L. Simon menesztése után a köztévé vezetőinek állásáért aggódott az LMP, az MTI letiltotta a...
A távirati iroda szerint a közlemény sértette a közmédia jó hírét. Ungár Péter szerint a köztévében korlátozások és következmények nélkül mutogatják a Pride-okat.
Republikon: Megtorpant a Fidesz-tábor csökkenése, féléves mélyponton a Momentum
A parlamenti küszöb felett mérték októberben az LMP-t, a DK és a Mi Hazánk népszerűsége hónapok óta stagnál. Minden harmadik választónak nincs pártja, az MKKP a Momentum nyakában liheg.
Csák János: L. Simon László kiváló értelmiségi és kiváló borász, de alkalmatlan vezető
Orbán nem válaszolt arra, szóba hozta-e az orosz agresszió miatt meghalt kárpátaljai magyarokat Putyinnak. Vendégmunkásból csak annyit hoznak, ahány betöltetlen munkahely van, a beruházásokat pedig...