Cseke Balázs

Cseke Balázs

Újra aktív a hawaii Kilauea vulkán
Vasárnap óta óránként egy méterrel emelkedik a lávató szintje, de egyelőre felfogja a mély kráter.
957 ingatlant ürítettek ki a meghosszabbított kilakoltatási moratórium után
A járvány miatt idén kevesebb kilakoltatás történt, mint a korábbi években. Ősszel azonban ismét sok helyen jelent meg a végrehajtó.
Lelőttek három csendőrt Franciaországban
Családon belüli erőszakhoz riasztották őket. Egy férfi lövöldözni kezdett, majd a házat is felgyújtotta. A támadó meghalt.
Messi megdöntötte Pelé rekordját
A 644. gólját szerezte Messi a Barcelonában, míg Pelé 643. találatig jutott a Santosban.
Börtönre ítélt republikánus képviselőknek adott kegyelmet Trump
Távozása előtt tizenöt elítéltnek adott amnesztiát az amerikai elnök. Korábban szabadulhat például Trump egykori kampánytanácsadója.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű rendészeti központ épül Sopronban
480 millió forintot különített el a kormány a beruházás előkészítésére. Egyszerűsítik a hatósági eljárásokat.
Húsz évet ült ártatlanul egy dél-koreai férfi a hvaszongi fojtogató helyett
Egy 13 éves kislány megerőszakolásával és megölésével vádolták. Kínzással vették rá a gyilkosság beismerésére.
Európai Bíróság: Uniós jogot sértett Magyarország a tranzitzónával
A bíróság szerint a magyar kormány megsértette a menekültek nemzetközi védelem iránti kérelmét, és jogellenesen tartották őrizetben a menedékkérőket.
Több mint 20 milliárd forintot kap a járvány közepén a motorsport, 73 milliárd megy a budai Vár...
Nagy költekezésekben a kormány. 12,8 milliárdot kapnak Rogánék turisztikai fejlesztésekre, 40 milliárddal emelik az Eximbank tőkéjét.
Kövess minket Facebookon is!