Cseke Balázs
A kormányzati média címeiben nem is olyan drámai a járványhelyzet
Miközben a belga járványügyi adatok miatt szörnyülködtek a köztévében, elfelejtették közölni, hogy még soha nem volt ennyi halálos áldozata a járványnak egy nap alatt.
Polt Péter nem talált semmi törvénytelent abban, hogy 500-szor több támogatást kaptak a fideszes...
Bűncselekmény hiányában elutasította a nyomozó iroda Vadai Ágnes feljelentését.
Külföldi egyetemek segítségével indítja el a tavaszi szemesztert a Freeszfe Egyesület
Formálisan átveszik a hallgatókat, miközben itthon a korábbi oktatóikkal folytatják a munkát. Párhuzamosan működik majd a Vidnyánszky Attila vezette SZFE és a Freeszfe Egyesület.
Fejbe lőtték az egyéves kisfiút a houstoni rendőrök, miközben egy rablót üldöztek
Annak az autónak a hátsó ülésén ült, amivel el akart menekülni a férfi a rendőrök elől. Tüzet nyitottak az autóra, állításuk szerint nem tudták, hogy más is ül bent.
Vádat emeltek Bede Zsolt ellen, pénzbüntetést kaphat
Az EP-választás előtt focilabdával rugdosta a DK sátrait, tavaly januárban pedig Hont Andrást inzultálta.
Operatív törzs: Március 15-én is tilos gyülekezni
Arra kérnek mindenkit, hogy ne most menjenek nagybevásárlásra, és kerüljék a gyülekezést. Az Európai Gyógyszerügynökség álláspontját követik az AstraZeneca vakcinával kapcsolatban, amit több...
Elmaradt Orbán pénteki rádióinterjúja, de még a héten pótolhatják
Megkérdeztük Havasi Bertalant, hogy miért nem szólalt meg a miniszterelnök fél nyolc után a Kossuth rádióban.
Kiment a NAV megnézni, hogy miért nem használják a pénztárgépet a járvány miatt zárva tartó üdülőben
Egy novai szálláson jelentek meg a NAV revizorai. A tulajdonos elmesélte, hogy miért háborította fel az ellenőrzés.
Szalma Botond nem állna félre, ha felkérnék miniszterelnök-jelöltnek
Varga-Damm Andrea a KDNP volt budapesti elnökét és Keresztes László Lórántot tartja a legalkalmasabb jelöltnek. Az LMP Karácsony mögé állhat be, Szalma szakértői kormány élén látná magát szívesen.
Egymás után jelentik be új pártjaikat a Jobbikból kilépett képviselők
Toroczkai, Volner és Bencsik után Varga-Damm Andrea is pártot alapít. Egyikük se kér az ellenzéki összefogásból, és alternatívát ígérnek azoknak, akik nem tudnak választani a Fidesz és a baloldal...







