
Cseke Balázs
Varga Judit visszavonul a közélettől, de az egyik munkahelyén továbbra is számítanak rá
Tetemes banki hitellel, megtakarítás nélkül távozik a politikából a volt igazságügyi miniszter. Azt még nem árulta el, hogy lemondása után milyen tervei vannak, a Miskolci Egyetemen létrehozott...
Nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz ellenzéki kihívója a fideszes köztársaságielnök-jelöltnek
Miközben a kormánypártok még gőzerővel castingolnak, az ellenzéki oldalon lényegében eldőlt: nem vesznek részt a márciusi államfőválasztásban. Az elmúlt napokban ugyan három lehetséges ellenzéki...
Orbán Viktor napok óta hallgat, sajtófőnöke szerint már elmondta az álláspontját a kegyelmi ügyben
Ekkora felfordulást rég láttunk a kormányzati oldalon, ám a miniszterelnök a saját táborának sem segít magyarázattal Novák Katalin és Varga Judit lemondása után. A programja nem nyilvános, kérdezni...
Már a zsinati székházban van Balog Zoltán, egy kisbusszal próbálták eltakarni
Úgy tudni, Balog biztatta a köztársasági elnököt, hogy K. Endrének kegyelmet adjon. Orbán is magyarázatot várt tőle, de napokra elvonult egy ausztriai kolostorba imádkozni. Innen rendelte be a...
A rogáni boszorkánykonyha működésébe is bepillantást engedett Magyar Péter
A legfontosabb kormányzati döntések egy szűk körben születnek, és egyetlen miniszteri MTI-közlemény sem mehet ki Rogán Antal jóváhagyása nélkül – Varga Judit volt férje, Gulyás Gergely egyetemi...
Novák Katalin lemondta a montenegrói és kárpátaljai útját, nem lesz több hivatalos programja
A következő két hétben azon dolgozik a távozó köztársasági elnök, hogy márciusban átadhassa a Sándor-palotát a következő államfőnek.
Novák's resignation may also affect Sweden's NATO membership
House Speaker László Kövér, who has openly opposed Sweden's accession, will be temporarily taking over as President. If he maintains his current position, he could stall for time even after the...
Orbán Viktor 24 órája nem reagál Novák Katalin lemondására
Ideje rendezni a kérdést, mondta a miniszterelnök csütörtök este a kegyelmi ügyről. Azóta kerüli a nyilvánosságot.
A svéd NATO-csatlakozást is befolyásolhatja Novák Katalin lemondása
Átmenetileg Kövér László veszi át a köztársasági elnöki feladatokat, aki bevallottan ellenzi a svédek felvételét. Ha kitart az eddigi álláspontja mellett, a parlamenti szavazás után is húzhatja még...
Lesz-e közös ellenzéki köztársaságielnök-jelölt?
A Párbeszéd szerint történelmi felelőssége az ellenzéknek, hogy közös jelöltet állítson. Az MSZP támogatja az együttműködést, a Momentum valódi alternatívát kínálna. Minimum négy ellenzéki...