Csurgó Dénes

Csurgó Dénes

Az OpenAI is beszáll a tőzsdei MI-versenybe
A ChatGPT fejlesztője is tőzsdére lép, várhatóan még az idén, bár hogy pontosan mikor, azt még a cégnél sem tudják, vagy akarják megmondani.
Májusban megtorpant az infláció
Áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak a múlt hónapban, három hónapos trend szakadt meg ezzel.
A BYD is felkerült a Pentagon feketelistájára
Az amerikai védelmi minisztérium az Alibabával és más cégekkel együtt „kínai katonai vállalatnak” minősítette az autógyártó céget. Ez közvetlen szankciókkal nem jár, de fájhat azoknak, akik a...
Májusban már az évre tervezett hiány 90 százalékánál tartott a költségvetés
Az Orbán-kormány osztogatásai a májusi államháztartási adatokra is elég nagy hatással voltak.
A kínai munkásokat is beszerveznék a BYD-gyárban alakult új szakszervezetbe
Az új szakszervezet a BYD dolgozóinak megkeresésére jött létre, de más gyárak dolgozói is beléphetnek.
Eddig 2,3 milliárd forintot fizetett a kormány a járvány alatt vett lélegeztetők tárolásáért
A Külügyminisztérium közölt pontos számot arról, mennyiért áll raktárakban az a 12 ezer lélegeztetőgép, amit Orbánék 2020-ban vettek, majd sosem használtak.
Napjai vannak a kormánynak, hogy megmentse a napelemes pályázat pórul járt nyerteseit
Akár több ezer olyan háztartás járhat pórul, amelyek EU-s forrást nyertek napelemek telepítésére, de az Orbán-kormány hibáiból nem tudták befejezni a beruházást. Lehetne megoldás a helyzetre, de a...
Nem a pánik látszik abból, mit kezd a NER-elit a milliárdos profittal
Bár a számukra kedvezőtlen választási eredmény után nagy vagyonkimentésre lehetett számítani, az Orbán-korszak csúcsvállalatai a jövőre készülnek, legalábbis ezt lehet kiolvasni az éves...
Magyar Péter bejelentette: Június 23-án V4-csúcs lesz Budapesten
Ezt Ursula von der Leyennel közös sajtótájékoztatóján jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.
Hatvanpuszta építésze fellebbez az őt eltiltó döntés ellen
Taraczky Dániel szerint minden engedély megvolt a műemlék épület lebontására.
Kövess minket Facebookon is!