Dezső András

Dezső András

Az arab államok nem kérnek Trump ötletéből, nem akarják, hogy a Gázában élőket áttelepítsék hozzájuk
Közös nyilatkozatban utasította el Trump ötletét Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar és Egyiptom.
Videó került ki a philadelphiai repülőgép-balesetről
Egy kapucsengő kamerái rögzítették a tragédia pillanatait.
Az akkugyárak ellen tüntettek Debrecenben
A Kutyapárttól a Tiszához igazolt Bruti is felszólalt a tüntetésen, szerinte az ellenzéki pártok magukra hagyták a debrecenieket.
A zsugorinfláció miatt a Milka és több más termék is összement
Több élelmiszer és piperecikk kisebb kiszerelésben kapható a boltokban.
Üzemi bűz fogságába esett kisbériekről forgatott filmet egy természetvédő szervezet
A Kisbért elárasztó bűzre még egy német újságíró is felfigyelt, egy civil szervezet pedig most kisfilmet forgatott róla. Évek óta tartó problémáról van szó.
Meghalt Horst Köhler volt német államfő
Ő volt Németország kilencedik elnöke, egyúttal az első, aki lemondott hivataláról.
Tudományos fordulat: az álhírek új típusát fedezte fel a Mandiner egyik szerzője
Eddig az álhírek alatt jellemzően a hamis tényállításokat tartalmazó híreket értettük.
Kövess minket Facebookon is!