Egyed Anna

Egyed Anna

A Nílus egy mára kiszáradt ágán úsztatták a piramisok hatalmas kőtömbjeit
Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak nem ember alkotta csatornát, hanem a Nílus egy kiszáradt ágát használták a piramisok építőanyagának szállításához.
Látványos képen a vörös holdnyugta a budai vár felett
Ez most tényleg egy valódi égitest, nem pedig kolbászkarika.
Súlyos medveriasztás Tusványoson, mindenki telefonjára vészjelzés érkezett
A riasztás szerint egy felnőtt medvét és két medvebocsát látták a városban, arra kérnek mindenkit, hogy maradjanak beltéren, ne próbálják megkeresni a medvéket.
Felvette más személyazonosságát a börtön elől menekülve, családot alapított, aztán halottnak...
Eközben legalább 16 bűncselekényt is elkövetett, és egy lőfegyvert is lefoglaltak tőle éles lőszerekkel együtt. 12 év börtönt is kaphat.
„Vörös kód” lépett életbe a hőségriasztás miatt
A „vörös kód” kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását.
Három hónapja nem kapnak fizetést a csornai napelemgyár dolgozói
A termelés áll, az igazgatót pedig nem lehet elérni.
Ejtették Cristiano Ronaldo ellen a nemi erőszak vádját
A vádló ügyvédje jogellenesen megszerzett dokumentumokat használt volna a tárgyaláson.
Tamponhiány fenyeget Amerikában, a legnépszerűbb tampongyártó Amy Schumert hibáztatja
Az Egyesült Államokban sok helyen eltűntek a polcokról a tamponok, a legnépszerűbb tampongyártó pedig egy Amy Schumer főszereplésével készült két évvel ezelőtti reklámot okol ezért.
Súlyos vonatbaleset történt Szlovákiában, akár ötven sérült is lehet
Mozdony ütközött álló személyvonatnak péntek este Szlovákiában a Ruttka-Várna vonalon, a Zsolnai kerületben.
Kövess minket Facebookon is!