Fábián Tamás

Fábián Tamás

A járvány évében harmadával több szorongáscsökkentőt váltottak ki a magyarok
2020-ban 2,1 milliárd forintot költöttek feszültségoldókra Magyarországon.
Egy japán bíróság szerint alkotmányellenes, hogy a kormány nem ismeri el az azonos neműek házasságát
A világ legfejlettebb országai közül Japán az egyetlen, ahol az állam nem ismeri el a melegházasságot.
Koronavírus: Egy nap alatt több mint 2800-an haltak meg Brazíliában
Csúcson a járvány a dél-amerikai országban, ahol az USA után eddig a második legtöbb fertőzöttet regisztráltak.
Nyolc embert agyonlőttek amerikai masszázsszalonokban
Ázsiaiak voltak a célpontok, rasszista indíték állhat a háttérben.
Orbánnak olyan befolyása lett a médiában, mint senki másnak Magyarországon
Míg közel 500, jelentős részben közpénzből működtetett kiadvány áll közvetlenül kormányzati kontroll alatt, addig nagyítóval kell keresni az ellenzékhez köthető sajtót. Médiapiaci fact check március...
Én akkor engedem el magam, amikor eszem egy jó paprikás krumplit nokedlivel
Bárki lesz a közös miniszterelnök-jelölt, támogatja, szivárványcsaládokat viszont nem szeretne. Vidéken egyre kevésbé működik a sorosozás-gyurcsányozás, a krumplis akciója viszont sokaknak tetszett....
Orbánt gyalázó kommentek is bekerültek Orbán legújabb videójába
A miniszterelnök stábja ezúttal nem homályosította el a hozzászólásokat.
Reggeli roham után ebédidőre kiürültek a boltok
Kilométeres sor a soroksári IKEA-nál, vásárlási maraton a Premier Outletnél, miközben a Decathlon kiposztolta, hogy a következő két hétben zavartalanul lehet online rendelni. Ha láttak valami...
Elhalasztják 74 ezer ember hétvégére tervezett oltását
Az államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján ugyanakkor mindenkit megnyugtatott, minden rendben, szinkronizációs problémák vannak az adatbázissal.
Kövess minket Facebookon is!