Fabók Bálint
Megszabadulnál a szemeted harmadától ingyen? Segítünk
Minimális ráfordítással sokat tehetünk környezetünkért a komposztálással. Összegyűjtöttük, hogyan támogatják a komposztálást a megyei jogú városok Békéscsabától Zalaegerszegig.
Eltettek 9 milliárd közpénzt, majd vietnamiakhoz kerülve köddé váltak
Százezres nézőszámokat blöffölve szereztek állami pénzt a kamuszínházak, de így is több százmillió forintos adótartozást halmoztak fel az állam felé.
1,4 milliárd uniós támogatásról díszeleg tábla a térdig érő gazban
Grandiózus látogatóközpontot álmodtak a Dunakanyarnál, kaptak rá 1,4 milliárdot az EU-tól, 2019-re ígérték az átadást, de eddig csak a tábla valósult meg.
Trendforduló: a történelem folyamán először csökken a szénipar kapacitása
A szénipar az üvegházhatású gázok 30 százalékáért felel, de úgy tűnik, idén elkezdett visszaszorulni.
Szédületes tempóban cserélődtek a szupergazdagok a füredi kikötő körül, miközben az ötmilliárd...
Jellinek Dániel üzemeltette a kikötőt, amikor decemberben pályáztak, pár nappal később Tiborcz és Mészáros érdekeltségébe került, de már ők is túladtak rajta.
Így szabadulhatunk meg ingyen a szemetünk harmadától Budapesten
Minimális energiabefektetéssel sokat tehetünk a környezetünkért a komposztálással. Összegyűjtöttük, milyen támogatást kaphatunk ehhez a budapesti önkormányzatoktól.
„Nincs oxigén, nincsenek ágyak” – egyre elkeserítőbb a helyzet Dél-Amerikában
Az elmúlt hetekben egyértelműen Latin-Amerika vált a járvány által leginkább sújtott régióvá. Több tízmillióan szegényednek el, és ismét nőhet az egyenlőtlenség.
Nagyot esett a forgalma Csongrád és Veszprém legnagyobb foglalkoztatójának
A járvány miatt 40 százalékkal esett a Continental AG bevétele. A német autóipari beszállítónak 8 ezren dolgoznak Magyarországon.
Rejtőzködő angol milliárdos cégbirodalmának dolgoztak a pénz nélkül hagyott vásárosnaményi varrónők
Ötszázan dolgoznak a brit piacra dolgozó varrodában, de egy részük hónapok óta nem kap fizetést. Más beszállítóknak milliárdokkal tartozik a brit ruhaipari óriás.
Harminc kiló csirkemell a szoknya alatt – hogyan lopnak az élelmiszerláncoknál?
Éhező nyugdíjas, enyveskezű politikusfeleség, vevőkkel összejátszó kasszás – mindennaposak a lopások a boltokban, de nehéz ellenük tenni.









