Fabók Bálint

Amit a kormány nagy sikernek állít be, azt könnyedén felülmúlják a szlovákok, lengyelek és csehek
Hiába a rekordok, a külkereskedelmünk növekedése jelentősen elmarad a visegrádi országokétól. Az ázsiai áttörés egyedül nekünk nem jött össze.
Valószínűleg kitiltják a dízeleket egy brit nagyváros belső részéből
Bristol belvárosába másfél év múlva nem hajthat be dízelautó. A légszennyezés súlyos probléma, az összes haláleset közel tizede a rossz levegőhöz köthető.
Megoldást találtak a napenergia tárolására
Svéd kutatók közel egy évtizedig dolgoztak rajta, és elsősorban az épületek fűtésénél lehet jelentős szerepe. Pár éven belül kerülhet kereskedelmi forgalomba.
Akkorát alkudozott az MSZP, hogy átütő győzelem lett a teljes leégésből
Mit nyert a Jobbik az összefogással? Miért uralta le az ellenzéket az MSZP? Feltámadt az LMP? Nyolc ábrán az önkormányzati választás tanulságai.
Jelentős létszámcsökkentés az Audi győri gyárában, ezernél több ember távozhat
Az autóipar bizonytalan helyzete miatt fokozatosan csökkentik a gyár létszámát ott dolgozók szerint. Az Audi saját bevallása szerint nagy kihívás előtt áll.
Nem lehet legyőzni a nagyvárosokba egyre mélyebben behatoló invazív fajokat
Madridban papagájokat sterlizálnának, pedig az állatok helyett a nekik kedvező körülményeket kellene felszámolni.
Hetvenezren tárták fel, hogy a Coca-Cola a legnagyobb műanyagszennyező
A világ több mint ötven országában közel félmillió szemétdarabot gyűjtöttek össze önkéntesek, a globális márkák közül kiemelkedtek a Coca-Cola termékei.
Hogyan él nyolcmillió ember, akit három hónapja elvágtak az internettől?
Mióta India blokkolja az internetet Kasmírban, van, aki régi mémekbe merül, más az olvasással próbálkozik, ötletes vállalkozók pedig pendrive-okkal seftelnek.
Erdészgyilkosságok mutatnak rá a féktelen erdőirtásokra Romániában
Egy hónapon belül két erdészt is brutálisan intéztek el illegális fakitermelők, akik rohamtempóban irtják Európa legkülönlegesebb erdejeit.
Elsőként Hódmezővásárhelyen lesz ingyenes a tömegközlekedés Magyarországon
Márki-Zay Péter egy Facebook-komment hatására tenné ingyenessé a szinte mindig üres buszok használatát, mivel a jegybevételek a költségek tizedét sem érik el.
Kövess minket Facebookon is!