Fabók Bálint
Riválisával összefogva törné le az árakat a Tesco
A diszkontláncok nemcsak Magyarországon fenyegetik a kiskereskedelmi láncokat, és az Amazon is komoly konkurenciát jelenthet.
Tényleg a sztárcsapatok bénázásáról szól ez a vb?
Általános jelenség fanyalogni a sztárcsapatok teljesítménye miatt, miközben több jel is arra utal, hogy vb-ről vb-re nehezebb dolguk van.
Bérbarátnőkért versengenek a kínai fiatalok, hogy ne égjenek le a szüleik előtt
Egy kínai női blogger kíváncsiságból jelentkezett barátnő-hamisítványnak, és hétszáz megkeresést kapott.
Miért szavaztak többen a félautokrata Erdoganra a demokrata Németországban, mint hazájában?
Hiába van sajtószabadság Nyugat-Európában, az ott élő törökök többségének mégsem számít Erdogan démonizálása.
Illegális kínai gyárak miatt csúszhat az ózonréteg regenerálódása
Hiába tiltottak be évek óta egy szennyező gázt, most észrevették, hogy újra nő a mennyisége. A szálak egy kínai iparvárosba vezettek.
A mexikói vb-rekorder pénzt mosott, ezért még a csapat italából sem ihat
Rafa Márquezzel nem érintkezhetnek amerikai cégek, ezért más melegítőben kell edzenie, mint csapattársainak, de nyilatkozni sem tud akárhol.
Ahogy több pénzük lett, rögtön lerohanták a magyarok a gyorséttermeket
Nemrég még nullaszaldó körüliek voltak a nagy gyorsétteremláncok, de tavaly hatalmasat nőtt a bevételük, és több milliárd forint nyereséget termeltek.
A dollár döntheti meg a legnehezebb választására készülő Erdogan hatalmát
Hiába ért el óriási sikereket a gazdaságban az autoriter hatalmat kiépítő Erdogan, a gazdaság válságjelei miatt pártja elveszítheti parlamenti többségét.
Szellemmunkások árasztják el az Öböl-országok jól fizető állásait
Kuvaitban bevezették az ujjlenyomat alapú beléptetési rendszert. Erre több ezren tűntek el a munkahelyekről.
A magyarok alig adósodnak, de ez nem garancia arra, hogy elkerül minket a hitelválság
Dániában 30-szor annyi lakáshitelt vesznek fel, mint Magyarországon. Nálunk felére csökkent a hitelek aránya 2010 óta.









