Fabók Bálint

Több millió magyar él túl nagy zajban, ami évekkel rövidítheti meg az életünket
Egyre több felmérés igazolja, hogy a szív- és érrendszeri betegségeket okozhat a túl nagy zaj. Magyarországon csak a nagyvárosokban közel 2 millió ember érintett.
Sokkoló adatok mutatják az okostelefonok káros hatását a fiatalokra
A fiatalok körében a depressziósok száma több mint kétszeresére nőtt.
Tömegesen pusztul a magyarországi madárvilág, és a budapesti varjútámadások mögött is ez áll
Az életterük zsugorodása miatt pedig több madárfaj költözik a városba.
„15-szörös áron adták a benzint, de meg kellett vennem, mert az életemről van szó” – menekülés a...
Aki nem menekült el, lényegében hat hete be van zárkózva Szudán fővárosában, az akár 40 fokos melegben azonban rendszeresen előfordul, hogy nincs áram és víz.
Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban
A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.
Nem használnák Forma 1-re a 75 milliárdért épített balatoni Forma 1-es pályát, és nem ez az...
Két belize-i cég, százmilliós adótartozásokban érintett izraeli-magyar pilóta és a lélegeztetőgépes üzlet egyik főszereplője áll a rejtélyes beruházás mögött.
Egymás után jönnek ki Orbán-kritikus szövegekkel a legfelkapottabb magyar zenészek
Míg korábban a leghallgatottabb popzenészeket az apolitikusság jellemezte, most egy hónapon belül adott ki rendszerkritikus számot a Carson Coma és Azariah.
Újabb tabu dőlt meg, nyugati vadászgépek érkeznek Ukrajnába
Ukrajna eddig csak szovjet gyártású gépeket kapott, most viszont hónapokig tartó lobbizás után elérte, hogy F-16-os vadászgépekkel támogassák őket.
Hullanak a gyümölcsök a hidegtől, a baracktermés 70 százaléka kiesik
A fagyok és a szokatlanul hideg idő miatt a tavalyinál számottevően rosszabb, gyenge-közepes terméshozam várható a legfontosabb gyümölcsfajtáknál.
Kövess minket Facebookon is!