
Fehér János
Valter Attila egy korábbi kerékpáros sztárnak mondott köszönetet egy feladott kulacsért
A Giro d'Italia magyar szakaszain az egykori profi bringás, az időfutamban világbajnoki második Bodrogi László a Groupama-FDJ egyik vendégkísérője, de ha kell, beugrik a frissítésbe is. Pénteken...
Budapesten kapott fair play díjat a nagyot bukó világbajnok segítségére siető kerékpáros
Romain Bardet egy belgiumi versenyen vette észre, hogy nagy bajban van riválisa. Nem hajtott tovább, míg biztonságban nem tudta. Kamuti Jenőtől vehetett át most díjat ezért.
Egyszerre utálod és szereted azt a fájdalmat, amit a kerékpározás ad
A bringás mezőny filozófusával, Guillaume Martinnel beszélgettünk fájdalomról, és arról, miért próbálja ki először magát a Giro d'Italián.
Valter Attila: Visegrádon magamat is próbálom meglepni, és mindenki mást is
A tavalyi rózsaszín trikós a hegyi pontversenyre is rámehet a Giro d'Italián, de a pénteki első szakaszon magát nem tartja esélyesnek.
Már nem kell úgy éreznünk, hogy a Girón szupersztárok mennek titánok ellen
Az idén három magyar kerékpáros indul a Budapestről rajtoló 105. Giro d’Italián. A már rózsaszín trikót is viselő Valter Attila nagyobb kilengésekkel szeretne jó eredményeket elérni, Fetter Erik...
Kerülje el Budapest belvárosát pénteken és szombaton, a Giro d'Italia az ország több részén...
A kerékpárverseny miatt forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani több órán három napon át. A Volánbusz és a BKK több járatának is módosul a menetrendje. Szurkolóknak a kerékpárt és a...
A Giro mínusz egyedik napján Valter Attila azt kérte, hogy élvezzünk ki együtt három gyönyörű napot
A Hősök terén több ezer néző előtt tartották meg az olasz körverseny csapatbemutatóját, ahol a három magyar bringás kiemelt figyelmet kapott.
Három napig rózsaszínben látja majd Magyarországot, de mi köze ennek a biciklisekhez?
Pénteken rajtol el Budapestről a Giro d'Italia, és három napon át Magyarországon is a kerékpársport körül forog majd a világ. A világ legjobb bringásai tekernek majd itt, három magyarért is...
Bejelentették az Avatar 2 hivatalos címét és első előzetesét
Online csak május közepétől lesz látható az Avatar: A víz útja trailere. De mozikban már jövő héten is játsszák.
Hanga Ádám a pályán és az öltözőben is legkomplettebb teljesítményét nyújtotta, a Final Fourba...
A magyar kosárlabdázó új csapatával az Euroliga négyes döntőjében játszhat.