Fehér János
Rekordmennyiségű csapadék hullott Bakonybélben, ahol máskor egész januárban sincs ennyi
71,1 milliméter lett az új napi rekord, és az abszolút januári csúcs is csak 1 milliméternyire volt.
A párizsi olimpián görkorcsolyás rendőröket vetnek majd be piti bűnözők ellen
Jaj az itt a piros, hol a pirosozóknak.
Már most is sikeresen lehetne perelni a magyar államot klímaügyben
A klímaegyezmények miatt emberi jogi alapon is perelhető az állam, de ágazati szabályokra hivatkozva is célt érhetnek kreatív beadványok.
Eltiltották a Facebookot Európában attól, hogy személyes adatokat használjon hirdetésekhez
A Instagramot is működtető Meta 390 millió eurós büntetést is kapott, mert eddig kicselezte az európai adatvédelmi szabályokat.
Európa őrült módon fektet földgázba, és ezzel még jobban tönkreteheti a klímát
Az orosz gáztól elvágva új beszerzési útvonalak nyíltak, és hatalmas kapacitásokat kötött le az unió is, ahelyett, hogy a megújuló energiákba fektetne többet.
Brit tudósok átírták a kacsázás alaptételét: lapos kő helyett dobjunk krumpli alakúval
Egy matematikai modell szerint megapattanást lehet elérni egy nehezebb, de megfelelően ívelt kővel.
Ronaldo szaúd-arábiai bemutatkozásán arról beszélt, miért jött Dél-Afrikába
Nyilvánvalóan nyelvbotlás volt, de hát ki ne szeretne a világ egyik legnarcisztikusabb futballista hibáján lovagolni.
A FIFA elnöke Pelé temetésén szelfizett, de állítása szerint csak jó szándékból
Sokan támadták Gianni Infantinót az illetlennek vélt fotózásért, amire ő azt válaszolta, hogy a futballista egykori csapattársai kérték meg rá.
Az örök második legyűrte a háromszoros világbajnokot, Michael Smith a darts új királya
Két világbajnoki döntőt már elbukott az angol Smith, és ellenfele, Michael van Gerwen most is nagyobb esélyesebbnek tűnt. Smith ritkán látott bravúrt, kilencnyilas leget is összehozott a döntőben,...
Kiejtették a darts-vb-ről a karácsonynak öltözött címvédőt
Az excentrikus megjelenésű Peter Wright még a legjobb 16 közé sem jutott be. Egy másik korábbi bajnokot is kiszórtak a harmadik körben.









