Fehér János

Fehér János

A BudapestGO-n néhány óráig nem lehetett jegyeket és bérleteket venni
A BKK tájékoztatása szerint 9 óra után javították az applikáció hibáját.
24 ezer pedagógus maradt ki a teljesítményértékelés utáni béremelésből
A PDSZ szerint a sikerrel járók között az összegek elosztása nem arányos, inkább véletlenszerűnek vagy önkényesnek tűnik.
Törölték a 25 éves fegyházbüntetését, szabadlábra került Gyönyör Teréz, az ipolysági sorozatmérgező
Eljárási hibák miatt törölte a szlovák bíróság a bankfiók-igazgató korábbi ítéletét, aki hitelezőit meg is mérgezte.
A Hamász egy izraeli túsz helyett egy gázai palesztin maradványait szolgáltatta vissza
A terrorszervezet szerdán négy holttestet adott át Izraelnek, mely addig korlátozná a segélyszállítmányokat, míg az összes hiányzó túsz maradványait nem kapják vissza.
Szoboszlai 91. perces góljával a magyar válogatott 2-2-t játszott Portugáliával
Magyarország kisebb meglepetésre Portugáliában tudott pontot szerezni vb-selejtezőn. Szalai Attila korai fejesgóljára Ronaldo két találattal válaszolt, majd a hajrában Szoboszlai egyenlített.
Egyre kevésbé hatnak az antibiotikumok, és ez már az orvostudomány jövőjét is veszélyezteti
Az Egészségügyi Világszervezet szerint évente több millióan halnak meg azért, mert ellenállóbbá váltak a betegségeket okozó baktériumok.
Emberi vért állítottak elő laboratóriumban, és ez új utakat nyithat a gyógyászatban
Az embriószerű képződményekben vérőssejtek nőttek, amelyeket később a leukémia terápiájában is lehet majd használni a remények szerint.
Ez lehet a magyar szőlő Trianonja
Lassan két évtizede jelent meg Magyarországon az amerikai szőlőkabóca, ami egy szőlőkre veszélyes baktériumot terjeszt. Egyre nagyobb a fertőzött terület, és ha nem fékezik meg a kórokozót, olyan...
Senkit sem gyanúsítanak a Rétvári Bence nevét felhasználó, hamis Facebook-posztok terjesztése miatt
Az államtitkár rágalmazásért tett feljelentést, a rendőrség egy idős nőhöz szállt ki ezután. Most már személyes adattal való visszaélés miatt nyomoznak.
Kövess minket Facebookon is!