
Flachner Balázs
Újra lecsapott a leopauza, DiCaprio szakított a 25 éves csajával
A színész soha nem randizott még 25 évnél idősebb nővel. Camila Morrone pedig a negyedik nő, akivel azután mentek szét, hogy az betöltötte a huszonötöt.
Tiborcz az üzlettársának adta el az Andrássy úti butikhoteljét
A Paár Attila érdekeltségébe tartozó korábbi társtulajdonos WHB-hez került Orbán vejének a tulajdonrésze.
Trump évekig dicsekedett azzal, hogy pikáns infói vannak Macron szexuális életéről
A volt amerikai elnök azt is állította, hogy ezek egy részéhez hírszerzői iratokból jutott hozzá.
Túl magasak az energiaárak, nem indul el az oktatás a hajdúvidi általános iskolában
A diákokat Hajdúböszörménybe irányítják majd át.
Heteken belül a második szaúdi nő kapott hosszú börtönbüntetést online posztok miatt
A Dawn nevű emberi jogi szervezet szakértője szerint a nő a bírósági dokumentumok alapján nem követett el semmit.
Megérkezett az első előzetes Jankovics Marcell Toldi-filmjéhez
A tavaly ősszel megjelent animációs sorozatot követő film október 20-án kerül majd a mozikba.
Tízcentis átmérőjű jégdarab végzett egy másfél éves gyerekkel Spanyolországban
Kedden szokatlanul heves jégeső csapott le az ország északkeleti részére, legalább ötven ember szorult ellátásra.
Döntött a közgyűlés, októbertől igényelhető a fővárosi rezsitámogatás
A testület egyhangúlag támogatta Karácsony Gergely javaslatát a budapesti rászorulók évi 48 ezer forintos támogatásáról.
A csernobili katasztrófa nem fog megismétlődni, de így is aggasztó a zaporizzsjai erőmű helyzete
Európa legnagyobb atomerőművével kapcsolatban többször felmerült már az atomkatasztrófa rémképe, de ez nem reális veszély. Súlyos baleset viszont történhet, és a jelenlegi helyzetet minél előbb meg...
28 év után most már tényleg jön a Beverly Hills-i zsaru negyedik része
A Netflixre érkező, hányattatott sorsú folytatás Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley néven fut, és Joseph Gordon-Levitt is szerepel majd benne.