
Gergely Péter
Az új otthonfelújítási program átrendezheti a lakáshitelek piacát
A támogatás révén több tízmilliárd forint felújítási hitel jut majd a piacra, amelyhez várhatóan jelentős mennyiségű piaci feltételű kölcsön is társul majd.
Elmaradt eddig a roham, de a lakáskampány haszna csak évek múlva lesz igazán mérhető
Messze a korábban beharangozott alatt van a lakásbiztosítási kampányban eddig váltók száma, ennek ellenére nem pusztába szórt pénz a mostani kampányköltés.
Itt tart most a kamatrali az állampapírok és a bankbetétek között
Megnéztük, vajon vesztésre állnak-e még a bankbetétek az állampapírokkal szemben.
Komoly összeget takaríthat meg az, aki vár még pár hónapot a lakáshitelének kiváltásával
A kivárás havi tízezreket hozhat a jövőben, ráadásul nem jár több százezres extra kiadással sem.
Kinek éri meg megvárni a csok plusz bevezetését?
Bár nőhet a lakáshitelek iránti kereslet, arra senki sem számít, hogy a csok pluszra jogosultak drasztikusan megmozgatnák a hitelpiacot.
Több tízezres ajándék pénzt lehet most összeszedni a bankoktól
Egyértelműen a banki pénzvisszatérítések aranykorát éljük, hiszen sokkal több pénzt osztanak vissza a bankok a bevételeikből, mint korábban.
Nem kell temetni a bankbetéteket
A látra szóló betétek állományának gyors csökkenése rákényszeríti a bankokat arra, hogy vonzóbb ajánlatokkal próbálják meg a lakosság megtakarításait magukhoz vonzani.
Még elkerülhető, hogy ez legyen a lakáshitelezés fekete éve
Mélyponton van a lakáshitelezés, de azért vannak bizakodásra okot adó történések.
Mit tehetnek a véghajrában a szocho elől menekülő befektetők?
A hagyományos banki befektetések terén nem alakult ki érdemi verseny, pedig egy hét múlva itt az új adó. A tehetősebb befektetők külföldre vihetik a megtakarításaikat.
Egyre kevesebbet érnek a támogatott hitelek, mégis egyre nehezebb lakáshoz jutni nélkülük
Az állami támogatásokra továbbra is stabilan számíthatnak a gyermeket nevelő vagy tervező családok. De tényleg annyira kellenek, ha lakást vennénk?