Gűth Ervin

Münchenbe és Máltára indulnak márciustól menetrend szerinti járatok Pécsről – a helyi fideszes...
A nagy hírt kedden délelőtt jelentették be, de a sajtónak már előző nap szóltak róla. A megyei önkormányzat fideszes elnöke pedig az embargót megtörve mindenkit megelőzött a hírrel.
Kilépett az LMP önkormányzati képviselője a pártból, 13 év után először nincs politikusuk a pécsi...
Kóbor József, volt LMP-s képviselő politikusi oldalán jelentette be, hogy 14 év után kilép a pártból és a ciklus végéig függetlenként folytatja a politizálást a pécsi közgyűlésben.
Nemcsak kuratóriumi tagot, de elnököt is válthat a modellváltó Pécsi Tudományegyetem
Bódis József, a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke januártól távozhat a pozíciójából.
Az ellenzéknek a sorait kell rendeznie, a Fidesz még keresi a polgármesterjelöltjét Pécsen
A jelenlegi városvezető, Péterffy Attila újrázni szeretne, de a korábbi szövetségesek közül sokakat pótolni kell. A Fidesz jelöltválasztását közvélemény-kutatás segítheti.
Szabályos beszerzés után inkább egy másik szereplővel kötött szerződést a pécsi önkormányzati cég
A döntés még a Pécsi Vagyonhasznosító volt gazdasági vezetője szerint is „érthetetlen volt”. Pláne, hogy végül át se vették a versenyen kívül kiválasztott vállalkozás fejlesztéseit. A koronatanú...
Egyetemi matek sem mindig elég az elméleti alapjai megértéséhez, mégis az ötévesek a legjobbak benne
Társasozás a Möbius-síkon: pécsi matematikus ötletéből készült kártyajáték indul a világ meghódítására. A Møbee olyan, mintha a népszerű Dobble kapna még egy dimenziót.
Egy működő demokráciának része kell hogy legyen a független civil szektor
A Demokrácia (vissza)építése névvel kétnapos nemzetközi konferenciát szerveztek Pécsen a civileknek és a támogatóiknak. Szerintük a társadalmi és jogi környezet lehangoló, de azért még...
A HírTv tudósítója a pécsi Pride-ok Paganinije
„Több a rendőr, mint a felvonuló” – évek óta talán ez az egyik kulcsmondat a Fidesz-közeli médiában a pécsi Pride-okról, de a HírTv pécsi tudósítója művészi szintre emelte a műfajt.
„Miért fektet bárki a gyűlöletébe annyi energiát, hogy a saját boldogságára már ne is jusson?”
Harmadszor rendeztek Pécsen meleg büszkeség felvonulást, amin több Magyarországon állomásozó diplomata is megjelent, köztük Désirée Bonis holland és David Pressman amerikai nagykövet.
Kövess minket Facebookon is!