Hajdu Miklós

Etnikailag egységes Magyarország? Ezek a térképek mást mutatnak
Majdnem minden második településen működik legalább egy nemzetiségi önkormányzat, térképeken ábrázoltuk, hogy melyik kisebbség melyik országrészben képviselteti magát.
A bevándorlók jelentős része hazamegy, ha nem keres elég jól
Jellemzően inkább hazatérnek, akik nem tudják néhány év alatt elérni a helyi állampolgárok bérszínvonalát.
Politikailag többnyire férfiak, szakmailag viszont inkább nők vezetik a magyar önkormányzatokat
Jelentős a nőhiány a magyarországi polgármestereket nézve, a jegyzők között viszont a férfiak vannak kisebbségben.
Komoly tudományos vita szól arról, hogy mivel kell szárítanod a kezed a vécében
Pedig igazából az egésznek nincs túl nagy jelentősége, ha néhány alapvető higiéniai szempontot figyelembe vesz az ember.
Fegyelmezetten dolgozik a régió meghódításán egy magyar startup
Egy olyan magyar céget mutatunk be, ami a biztos háttér kialakítására használta fel az első néhány évet, méghozzá saját forrásokból. Csak akkor kezdett külső tőkét bevonni, amikor már egyértelmű...
Egy újságíró kipróbálta, milyen egy hétig Google nélkül élni
A Guardian újságírója egy hétig önként lemondott azokról az online szolgáltatásokról, amelyeket a Google is nyújt. Végül ambivalens érzésekkel zárta a hetet.
Ingyenes roaming, megszűnő óraátállítás – ezt adta nekünk az Európai Parlament
Az uniós bürokraták nemcsak olyan, az állampolgárok nézőpontjából elvontnak tűnő dolgokkal foglalkoznak, mint például a Brexit kezelése, hanem sok hétköznapi dolgokról szóló intézkedést is hoztak a...
Nagy bajban van az a réteg, ami nélkül nem működhet normálisan a társadalom
Világszerte hatalmas probléma, hogy a sorvadó középosztály helyzete egyre nehezebb, amin ha nem változtatnak a kormányok súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel fog járni. Magyarországon...
Malajzia példájából kiderül, mivel jár, ha kilenc éven át lop egy miniszterelnök
Nem marad következmények nélkül az utóbbi idők egyik legnagyobb nemzetközi korrupciós ügye, ami kilenc évig tartott, és dollárszázmilliók elsíbolásával járt.
Az előírásokat követték a márciusban lezuhant gép pilótái
Még mindig javában zajlik az októberi és márciusi légikatasztrófák kivizsgálása.
Kövess minket Facebookon is!