
Halász Nikolett
A gyermekvédelmi törvények szigorításától még nem lesz kevesebb a bántalmazás
A kormány 20 gyermekvédelmi törvényt módosítana a tavaszi ülésszakban, a területen mozgó civilek szerint viszont ez nem sokat ér.
Németh Balázs: Hamarosan kezdődik egy új fejezet
A köztévé korábbi műsorvezetője Facebookra már visszatért. Többek szerint az új fejezet a főpolgármesteri indulást jelentheti.
Bicskei áldozatok ügyvédje: A gyermekotthonok lakóit nemcsak megvédeni kell, hanem felnevelni is
Gál András szerint a szigorúbb büntetés önmagában nem megoldás, a rendszer ennél sokkal komplexebb.
Öthavi mélyponton a forint, 391 felett jár az euró
A zuhanáshoz hozzájárult, hogy az MNB még tovább csökkentette az alapkamatot.
Csúszik a januári bérek kifizetése a csornai napelemgyárban
Már nem először fordul elő hasonló a milliárdokkal megtámogatott cégnél.
Reggel sűrű ködre, a folytatásban akár 20 foknál is melegebbre lehet számítani szerdán
Korábban érkezik a tavasz.
Eutanázia vita: a kormány szerint vitán felül áll az élet védelmének elsőbbsége
Maréknyi képviselő maradt csak ott a maratoni ülésnapot lezáró vitán az életvégi döntésekről. Bányai Gábor fideszes képviselő elmondta a koronavírus fertőzés alatt átélt halálközeli élményeit,...
A magyar börtönökben nem a kímélet a cél, a biztonság előbbre való az emberi méltóságnál
Bár egyre kevesebb a bűncselekmény, mégis azon országok közé tartozunk, amelyekben magas a börtönben lévők aránya. A magyar bíróságok jellemzően ilyen ítéleteket hoznak, pedig választhatnának más...
Nincs elévülés, nincs enyhítés, nincs kegyelem: ezt tervezi a kormány a gyermekvédelemmel
Az elkövetők egész életükön át hordozzák tettük következményét – Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ízelítőt adott abból, hogyan nézne ki az általuk elképzelt, szigorított rendszer.
Ilyen egy bántalmazó ország! – fáklyás tüntetők vonultak az Országházhoz
Ne hagyjuk a Fidesznek, hogy ezt is megússzák! – mondta az egyik szónok a Parlamentnél, miután több százan sétáltak némán a pesti alsó rakparton a gyermekek védelme érdekében.