
Halász Nikolett
Elkezdődött az Eötvös és a Vörösmarty Gimnázium kirúgott tanárainak pere
A Tanítanék Mozgalom már reggel nyolc órára szolidaritási gyűlést hirdetett meg a Fővárosi Törvényszék épülete elé, hogy bárki kifejezhesse támogatását a kirúgott tanárok felé.
Szlovákiában szombaton lezárták az autópálya egy részét a homokvihar miatt
Több autó összeütközött, a balesetben senki sem sérült meg.
RTL: Több ezer alkalmazottat verhetett át egy online munkavégzéssel foglalkozó cég
A cég azt ígérte, hogy internetes munkával gyorsan, sok pénzt lehet keresni, de ehhez előbb be kellett fektetni valamennyit.
161 milliárd dolláros rekordnyereséggel zárta a tavalyi évet a szaúdi olajipari óriáscég
Az Aramco nyereségéhez hozzájárult az energiaárak emelkedése is.
„Arrogáns, diktatórikus” – milliárdos önkormányzati ingatlanvagyonok kerülnek egyházi tulajdonba
Lehetővé tették, hogy az egyházak olyan önkormányzati épületeket is átvegyenek, amelyek előtte nem voltak a tulajdonukban, az igénylések benyújtása után pedig több önkormányzat is felháborodott.
Pressman az amerikai külügyminiszterrel egyeztetett a magyar-amerikai kapcsolatokról
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint egységesen és határozottan kell fellépni Putyin agressziójával szemben.
EC may assess whether Hungary has fulfilled commitments by April or May – Navracsics on Erasmus...
According to the Minister for Regional Development, we are making progress, one step at a time.
„Ez olyan, mint a lottó, egy rakéta bármikor becsapódhat”
Egy évvel a harcok kitörése után egy ukrán üzem már valamennyire alkalmazkodott a háborús körülményekhez. A Deutsche Welle riportja.
Egy férfi nyomkövetővel a lábán árult kábítószert a zuglói lakásában
A rendőröknek gyanús lett a lakásból rendszeresen kiáramló marihuána szag.