
Hanula Zsolt
Több mint egy tucat áruházát adja el a magyar Tesco, hogy aztán rögtön visszabérelje őket
A cég szerint se a vásárlók, se az alkalmazottak nem fognak semmit észrevenni az egész ügyletből.
Putyin: A Nyugat tudja, hogy nem jönne ki győztesen a harmadik világháborúból
Az ukrán nép valójában azonos az orosszal, az ukrán vezetés pedig Amerika és az EU bábja – mondta az orosz elnök.
Váratlanul eltűnt egy tó az Antarktiszon
Üresen találták a műholdak a medret, amiben korábban egyharmad Balatonnyi víz volt.
Börtönbe zárják a pécsi férfit, aki a börtönből telefonálgatva csalt ki pénzt emberekből
Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, elfogatóparancs van ellene érvényben.
A májusban covidban meghaltak 99,2%-a oltatlan volt
Ezt mutatják az amerikai adatok, ahol a magyarnál kicsit magasabb az átoltottság szintje.
Elon Musknak szobrot állítottak New Yorkban
Életnagyságú, bronzból van, alig-alig hasonlít Muskra, és az internet népe egy emberként gyűlöli.
Olyasmi történt a lájkbajnokságban, ami tavaly december óta egyszer sem
Beütött a papírforma, és ebből elképesztő rekordok születtek. Focimeghajtással aratnak a fideszesek, miközben az eddig szárnyaló Jakab Péter és a Jobbik zuhanórepülésbe vált, Szijjártó Péteren pedig...
Senki nem tudja, mitől nyílt meg a Pokol Kapuja Türkmenisztánban
Annyi biztos, hogy volt egy baleset egy olajfúró toronynál, és valaki valamikor jó ötletnek tartotta meggyújtani a szivárgó földgázt. Ami évtizedek óta lángol a kráterben.
A csimpánz, aki nem akart polgármester lenni, mégis kapott 400 ezer szavazatot
Tiao szerette ürülékkel dobálni az embereket, Rio de Janeiro népe ebből azt szűrte le, hogy tökéletesen alkalmas politikusnak.
Vészhelyzet miatt leállt Irán egyetlen atomerőműve
Az iráni médiában olyan hírek terjednek, hogy baleset történt az egyébként aktív tektonikai törésvonalak mellett fekvő erőműben, de ezt egyelőre senki nem erősítette meg.