Hanula Zsolt

Hanula Zsolt

Blikk: Az orosz állami gázvállalat Gazprom lehet a Fradi főszponzora
Elvileg semmi nem tiltja, de minimum furán nézne ki a háború alatt az orosz állami cég neve a magyar bajnokcsapat mezén.
Szoboszlai csak pár percet játszott, de így is nyert a Liverpool, szuper kiélezett az angol...
33 meccs után azonos pontszámmal áll az élen a Liverpool és az Arsenal, még öt forduló van hátra.
Egy amerikai politikus megtalálta a megoldást a migrációs válságra: űrlézer
Be is nyújtott egy törvényjavaslatot, hogy az állam finanszírozza a kifejlesztését és telepítését.
Emberi pilótákkal párbajozik a mesterséges intelligencia vezette vadászgép az amerikai légierőnél
Már nem csak szimulátorban, de valódi gépekkel végrehajtott gyakorlatokban is engedik az MI-nek vezetni a harci gépeket.
100 ezer bezúzásra ítélt iPhone-t loptak el, és adtak el Kínába
Ezzel kínos helyzetbe került az Apple is, hiszen kiderült, hogy a működő, használható telefonokat inkább megsemmisíti, mint hogy hagyná őket a használt piacon.
Hét év börtönt kapott az orosz hiperszonikus rakéták vezető fejlesztőmérnöke
Hazaárulás miatt ítélték el. Három éve, még a háború kitörése előtt tartóztatták le.
A NASA igazgatója titkos kínai katonai űrprogramról beszélt
Bill Nelson a képviselőházi meghallgatásán azt mondta, fennáll a veszély, hogy Kína a magának követeli a Holdat, amint le tud szállni ott.
26 év után megdőlt a leghíresebb videójátékos gyorsasági rekord
Az új csúcstartónak saját bevallása szerint 100 ezer sikertelen próba után sikerült egy másodpercet lefaragni a Doom 2 első pályájának teljesítési idejéből.
Bejött a jelszómegosztás elleni hadjárat a Netflixnek, az egekbe emelkedett a cég profitja
270 millió aktív előfizető, 850 milliárd forintnyi nyereség a mérleg 2024 első negyedévében.
Magyar Péter elárverezi a két hét alatt legendássá vált női (?) napszemüvegét
A bevételt jótékony célra ajánlja fel, már milliós ajánlatok is érkeztek. A kormánypropaganda közben új fronton támad: a biciklije is női!
Kövess minket Facebookon is!