Hanula Zsolt

Hanula Zsolt

Polgári engedetlenség: október 21-én a XV. kerületben zárva marad minden óvoda
400 dolgozó vesz részt az akcióban, hogy tiltakozzanak a megalázóan alacsony fizetések ellen.
Szijjártó Péter örömmel jelentette Moszkvából, hogy a Gazprom hosszú tárva tervez Magyarországgal
Ő pedig megerősítette az oroszoknak, hogy minden gázszállítással kapcsolatos szankciót vétózni fogunk.
Békejavaslatot várnak az oroszok Erdogantól
Putyin-Erdogan találkozó lesz Kazahsztánban, a Kreml arra számít, hogy ide már béketárgyalási tervvel érkezik a török elnök.
Az EU nagy engedményt tett a légitársaságoknak
A szabályok szerint eddig néha üresen is muszáj volt járatniuk a repülőiket, hogy ne veszítsék el a lefoglalt reptéri idősávokat. Ez szűnik most meg ideiglenesen.
Tom Cruise lehet az első civil, aki űrsétát tesz
Nem elég, hogy filmet forgat az ISS fedélzetén, még ki is megy az űrállomásról egy körre.
Újabb mélypontokon a forint a dollárral, az euróval és a fonttal szemben is
Sorra dőlnek a negatív rekordok, a dollár 447, a font 494, az euró 432 forint is volt.
Bezárt az orosz atomerőműcég magyar képviselete
Gyűlnek a baljós árnyak a Paks II projekt körül.
Kormányablakok zárnak be télre, hogy a rezsin spóroljanak
280 kormányablak marad nyitva november és március között az országban.
AFP: Decemberig kapott haladékot a kormány a korrupcióellenes intézkedésekre
Ez az a törvénycsomag, amin a 3000 milliárd forintnyi EU-s pénz áll vagy bukik.
Kövess minket Facebookon is!