Ignácz Péter

Ignácz Péter

Hárman meghaltak egy ukrán támadásban az oroszországi Belgorodban a helyi kormányzó szerint
Belgorod mindössze 30 kilométerre fekszik az ukrán határtól, ezért rendszeresen érik támadások.
Őrsi Gergely a Marczibányi téri Sportcentrum bojkottjára szólít fel, molinót is kirakott a...
Az önkormányzat szerint a sportcentrumot jogtalanul használja az MNB egyik alapítványához kötődő cég.
Utolsó kívánságként áldozatai fényképeit nézhette halálakor egy elítélt pedofil bűnöző
Az ausztrál büntetés-végrehajtás vezetője óriási hibaként jellemezte az esetet.
Putyin szerint idén majdnem ötezer négyzetkilométernyi ukrán területet foglaltak el
Több mint kétszáz ukrán települést foglaltak el az orosz elnök közlése szerint. Kijev közben arra hívja fel a figyelmet, hogy egyetlen fontos város sem került orosz kézre.
Végül csak megtudta a digitális detoxon lévő Fred Ramsdell, hogy Nobel-díjas lett
Fred Ramsdell háromhetes túrán volt a feleségével a Sziklás-hegységben, és nem is tudták elérni. Végül a felesége tudatta vele a hírt, amikor olyan helyre értek, ahol volt térerő.
Herczeg Zoltánt egy év felfüggesztett börtönre ítélték első fokon drogügyében
A divattervezőt eleinte kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították, de végül csak birtoklás miatt emeltek vádat ellene.
A Velencei-tó medrében is sétálni lehet, annyira kevés a víz
Majdnem fele annyi víz van a tóban, mint tavaly ilyenkor.
Majka a Csurran, cseppenről: Tudtam, hogy ebből nagy balhé lesz
Előre tudta, hogy a dal miatt egyik pillanatról másikra a politikai csatározások középpontjába kerülhet.
A fő kérdés: nemet mondhatnak-e az amerikai katonák, ha a saját népük ellen vetik be őket
Trump „belső háborúként” jellemezte ötletét, hogy Amerika legnagyobb, demokrata irányítás alatt álló városaiban vessék be a hadsereget a „radikális baloldali őrültek” ellen. Már szinte hűségtesztet...
A kínai haditengerészet olyat tud, amit még az amerikaiak sem
Jelentős lépést tett a kínai haditengerészet azért, hogy felvegye a versenyt az Egyesült Államokéval. Ennek szemléltetését pont egy amerikai delegáció látogatására időzítették. De hiába a...
Kövess minket Facebookon is!