
Ignácz Péter
Lengyel külügyminisztérium a Telexnek: A nagykövet visszahívása nem politikai jelzés
Megbízatása amúgy is lejárt volna, és nem azért szűnt meg, mert Magyarország politikai menedékjogot adott a bűncselekmények miatt körözött Marcin Romanowski volt miniszterhelyettesnek.
Kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról Sebestyén József halála miatt
Gulyás Gergely egy nappal korábban már jelezte, hogy erre készül a kormány. Meg is nevezték, hogy kikről van szó.
Szijjártó berendelte az ukrán nagykövetet a Kárpátalján megrongált templom miatt
A külügyminiszter utasítást adott arra, hogy még a nap folyamán utalják át az érintett egyházközségnek a helyreállításhoz szükséges összeget.
Az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság emellett kötelezettségszegési eljárást indított az elektronikus útdíjszedés miatt, és egy újabb lépést tett a per felé az autópálya-koncessziós szerződések odaítélése miatt.
„Valaki meg fog sérülni” – kitömték pénzzel a Trump Gestapójaként emlegetett amerikai...
A bevándorlókat arcukat maszkokkal takaró, páncélosokkal és automata fegyverekkel felfegyverzett ügynökökkel hajszoló ICE a következő négy évben annyi pénzből gazdálkodhat, mint a mexikói vagy a...
Trump kiverné a követői fejéből az Epstein-ügyet, de csak felfűtötte a konteókat
Az amerikai elnök rajongói eddig mindent megbocsájtottak neki, de most egy olyan témában okozott csalódást, ami több fontos támogatója szerint komoly törést okozhat a táborában.
A Hamász fegyverként élt a szexuális erőszakkal, ezért most támadásuk minden résztvevőjét...
2023. október 7-én, az Izrael ellen végrehajtott rajtaütésük során a Hamász terroristái egy friss izraeli jelentés szerint a gyilkosságok mellett szisztematikusan követtek el szexuális támadásokat....
Elon Musk új pártja lehetetlennek tűnő feladat előtt áll
Elon Musk a világ leggazdagabb embere, de a Demokrata és a Republikánus Párt kétpártrendszerének megdöntéséhez a történelmi példák alapján tán a világ pénze is kevés.
Leghatásosabb fegyverüket veszítették el Donald Trump ellenfelei
Az amerikai elnök nagy vitát kiváltó rendeleteire a bíróságok jelentik a legnagyobb veszélyt, amik egymás után állították le Trump döntéseinek végrehajtását. A legfelsőbb bíróság azonban kivette a...
Újra fellángolt Musk és Trump háborúja: az elnök deportálná egykori haverját, aki új pártot alapít
A világ leggazdagabb embere és az Egyesült Államok elnöke július elején újult erővel kezdte el támadni egymást. Elon Musk egy új nagy párt alapítását jelentette be, Donald Trump pedig már nemcsak...