Iván András

Iván András

Karsai Dániel meghívta magához Gulyás Gergelyt
Az ALS-szindrómában szenvedő alkotmányjogász a Miniszterelnökséget vezető miniszter kormányinfón tett kijelentésére reagált.
Verőcei hajóbaleset: Gödnél találták meg az egyik áldozat holttestét
Még két embert keresnek az elsüllyedt motorcsónak utasai közül.
Kiszedik a ChatGPT egyik hangját, mert sokak szerint túlságosan hasonlított Scarlett Johanssonra
Az OpenAI szerint hosszú folyamat részeként választották ki a hangokat, és nem az volt a cél, hogy a színésznőt utánozzák.
Orbánt javasolja az Európai Bizottság következő elnökének az Osztrák Szabadságpárt EP-listavezetője
Szerinte a magyar kormányfő az egész európai elit ellentéte, és „garanciát jelent arra, hogy ilyen intenzitású illegális migráció nem lehetséges.”
„Pénzéhes kurva” – üzente látványosan a Fradi szurkolóinak egy része a távozó edzőnek
A Fradi a bajnoki címet ünnepelhette vasárnap az Újpest ellen, de a szurkolók inkább a Szpartakhoz igazoló Dejan Stankovićot osztották ki molinóval és skandálással is.
Meglőtték Robert Ficót, órákon át műtötték, túllehet az életveszélyen
A szlovák miniszterelnökre egy kormányülés után lőttek rá, lapértesülések szerint a gyomrán és végtagjain érte találat. A feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták, a szlovák parlament ülését...
Rekordsokan, több mint 25 ezren futottak az Ultrabalatonon
Egyéniben Erős Tibor 17 óra 35 perc 2 másodperc alatt futotta le a 211 km-es távot a Balaton körül.
Hat embert halálra késelt egy férfi egy ausztrál bevásárlóközpontban
A rendőrök lelőtték a támadót a Sydney-ben található Westfield plázában. Több sérültet, köztük egy kilenc hónapos csecsemőt is kórházba vittek.
Peter Pellegrini nyerte a szlovák elnökválasztást
A felmérések és a számolás közbeni frissülő becslések még szoros végeredményt jósoltak, de a Robert Fico által támogatott Pellegrini több mint 6 százalékpontos különbséggel győzött Ivan Korčok...
A túlélők átszálltak a másik kocsiba, azt is kilőtték – így zajlott a segélyszervezet konvoját ért...
A komoly nemzetközi felháborodást kiváltó gázai támadást az izraeli hadsereg súlyos hibának minősítette, két katonatisztet elbocsátottak. Biden kváziultimátuma után pedig két új humanitárius útvonal...
Kövess minket Facebookon is!