Iván András

Iván András

345 üzletbe telepít visszaváltó automatákat a Spar
Jelenleg is végzik a berendezések telepítését a 400 négyzetméternél nagyobb üzleteikben. A Lidl felkészül, hogy januártól megfeleljen az új szabályoknak.
Hátrányból fordított a Liverpool, Szoboszlai a második félidőben állt be
Több alapembert is pihentetett Klopp. Szoboszlai a 61. percben lépett pályára, két perccel később vette át a vezetést a Liverpool a Linz ellen az El-ben.
RTL: A kormányhivatal és a NAV is intézkedett már, de tovább folyik az építkezés a süllyedő...
Egy önkormányzati képviselő szerint pénteken teljesen lezárták a területet, de ennek ellenére néhány nap után újra folytatódott a munka.
Hősi halottá nyilvánították az esztergomi robbantásban meghalt rendőrt
A Belügyminisztérium közleményéből az is kiderült, hogy a robbanásban nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg.
Szirénázó mentőautóból kipattanó férfi helyezte el a Müpa szórólapjait az Átriumban
A Müpa is értetlenül áll az eset előtt, felvették a kapcsolatot a kiadványokat terjesztő céggel. Utóbbi szerint egy alvállalkozójuk követett el hibát.
Djoković nyerte a US Opent, történelmet írt 24. Grand Slam-tornagyőzelmével
Óriási küzdelmet hozott a második szett Medvegyev ellen a döntőben. A hétfőtől újból világelső szerb tovább növelte abszolút rekordját a férfi mezőnyben, de beérte Margaret Courtot is az...
Rituális tömeggyilkosságnak néztek egy jógaórát, amelynek résztvevőire a rendőrök törtek rá
Túl jól sikerült a földön fekvő emberek relaxációja a gyertyafényben, egy kutyasétáltató pár rögtön hívta a rendőröket egy angliai faluban.
A születésnapi vendégei lepisiltek egy rendőrségi kisbuszt, de az a kérdés, mit csinált a belga...
Egy videó alapján úgy tűnik, pisilést imitálva kifigurázta a történteket, de a parlamentben a politikus azzal védekezett, hogy csak léggitározott.
Vízóraaknába esett egy kislány egy fóti általános iskola udvarán
Megsérült a mellkasa, és a fejét is beütötte. Szülők szerint az iskolára ráférne a felújítás, a tankerület szerint viszont az épület állapota nincs összefüggésben a történtekkel.
Kövess minket Facebookon is!