Iván András

Iván András

Megnyitottak az első sípályák Eplényben
A síközpont területén több fertőtlenítőpontot is kihelyeztek, és védőmaszk vagy csősál, kesztyű viselését kérik.
Már nem gyanúsítják azzal a svéd nőt, hogy évtizedekig fogva tartotta fiát
A 41 éves férfira borzasztó állapotban találtak rá, de az ügyészség szerint elhagyhatta a lakást, ahol anyjával élt. Az ügy ezzel még nem ér véget.
Adolf Hitler néven nyert választást egy politikus Namíbiában
Gyerekként még teljesen átlagos névnek gondolta, aztán szembesült vele, ki volt Hitler. Felesége csak Adolfnak hívja.
Szájer lemondott soproni díszpolgári címéről
A polgármester írta ki, hogy elfogadták a döntést.
A főtanácsnok a magyar kereset elutasítását javasolja az EU Bíróságának a Sargentini-jelentés...
Az indítványa szerint a tartózkódó szavazatokat nem kellett figyelembe venni a Sargentini-jelentés elfogadásánál a kétharmados többséghez.
Felfüggesztették a francia rendőröket, akik megvertek egy fekete zenei producert
Egy stúdió térfigyelőjének felvételei alapján percekig ütötték a férfit, a jegyzőkönyvben viszont a férfit vádolták erőszakkal.
EP: Romlik az alapvető jogok helyzete Európában
Az EP-képviselők szerint létfontosságú a demokráciával, jogállamisággal és alapvető jogokkal foglalkozó uniós eljárás létrehozása.
Pompeo első amerikai külügyminiszterként izraeli telepeket látogatott meg
A palesztinok széles körben elítélték a Golán-fennsíkot is felkereső amerikai külügyminiszter látogatását.
Mi történik, ha Trump soha nem ismeri el a vereségét?
Donald Trump ugyan elejtette már Twitteren, hogy Joe Biden nyert az elnökválasztáson, de továbbra is csalást kiáltva nem ismeri el ellenfele győzelmét, és egyelőre nem engedte a hatalomváltást...
Joe Biden végül behúzta Arizonát
A demokraták 24 év után tudták legyőzni a republikánusokat ebben az államban.
Kövess minket Facebookon is!