Iván-Nagy Szilvia
Az ügyészség letartóztattatná a vesztegetéssel gyanúsított dunaújvárosi DK-s alpolgármestert
Az ügyészség gyanúja szerint az alpolgármester havi 500 ezret, majd 5 milliót kért egy cégtől egy közbeszerzéssel kapcsolatban.
Bódis Kriszta hivatalosan is felveszi az alkotói nevét, így szerepel majd a szavazólapokon is
Hivatalos dokumentumaiban korábban Horváth Krisztinaként szerepelt, a Bódis Kriszta csak író álnév volt.
Hang- és arcfelismeréssel foglalkozó izraeli startupot vásárolt meg az Apple
A Q.ai vezérigazgatója nem először üzletel az Apple-lel.
Távozott Sajószentpéter jegyzője és még kilencen a Polgármesteri Hivatalból
A települést jelenleg irányító alpolgármester nem tudja, pontosan mi indította el a szokatlan távozási hullámot.
Trump rendeletben mondta ki, hogy Kuba veszélyt jelent az Egyesült Államokra
Vámot is kivetnének az azokból az országokból származó termékekre, amelyek Kubának közvetlen vagy közvetetten olajat adnak el.
17 600 egyedes lúdtelepen bukkant fel a madárinfluenza Tiszaföldváron
Kimutatták már Csongrád-Csanád és Békés vármegyében is, most Tiszaföldváron jelentkezett a vírus.
Ara-Kovács Attila: A Mediánnal kapcsolatos minősíthetetlen hazugságok miatt léptem ki a DK-ból
A párt korábbi EP-képviselője január 18-án, Jakab Péter DK-s jelöltségének bejelentése előtt lépett ki.
Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának elnöke: Annyira nem sztár Magyar Péter, hogy videó...
Aba-Horváth István azt is írta: csak a Facebookról tudta meg, hogy elmarad a csütörtöki találkozója Magyar Péterrel.
Jakab Péter bejelentése után Ara-Kovács Attila volt pártjaként írt a DK-ról
A 2020-ban DK-alelnöknek választott Ara-Kovács egy kommentben azt írta, teljesen visszavonult.









