Iván-Nagy Szilvia
Óriási, mozgó bogarakra akadtak az amerikai ellenőrök a Japánból érkezett snackekben
A bogarakat egzotikus gyűjteményekbe szánhatták.
Tartalékosnak szerződött az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás és ezüstérmes testvére
A birkózók a toborzásokban és a honvédelmi nevelésben is részt vesznek.
Hatsávosra bővítik az M1-es autópályát Budapest és Győr között
A bővített szakasz 2029-ig készülhet el, és 800 milliárd forintba kerülhet.
Levegőbe került mérgező anyagról ír az újpesti önkormányzat, a katasztrófavédelem nyugalomra int
A katasztrófavédelem mérései szerint nem került mérgező anyag a levegőbe. A cég is ezt erősítette meg.
Egyszerre több influenzavariáns is terjed az országban
Az Influenza A és B mellett jelen van a HMPV és a Covid, illetve az RSV is.
Karácsony: Budapest mindent vállal, amit az arab milliárdos vállalt
A főpolgármester szerint a kormány meghátrált.
Horvátországban több iskola fenyegető emailt kapott múlt éjjel
A horvát sajtó szerint iszlamista fenyegetés áll a levélben.
Cáfolta Panama, hogy az amerikai kormány hajói ingyen haladhatnak át a csatornán
Az amerikai külügy ugyanis épp ezt jelentette be előző nap.
Tíz évvel a G-nap után Simicska Lajos nyilatkozat nélkül csukta rá az ajtót az érdeklődő újságírókra
Az egykori nagyhatalmú oligarchát Veszprémben látogatta meg a 444.hu.
Fegyvereket foglalt le a rendőrség abban a lakásban, ahol meghalt a japán nő
A japán nő korábbi ügyvédje szerint a nő félt, amiért ott volt a lakásban a fegyver.









