Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Vörös szőnyegen parkolta le a Lime-bike-ot, megbüntették érte Timothée Chalamet-t
Dugó volt, inkább bringával ment. Csak épp parkolni nem lehetett volna ott.
Netanjahu addig nem hívja össze a kabinetet, míg a tárgyalócsapata vissza nem tér
Szerinte a Hamász az utolsó pillanatban is további engedményeket akar elérni.
Büntetőeljárás miatt bűnügyi akció van az Integritás Hatóságnál
Bővebbet nem tudni az ügyről, bejelentésre indult büntetőeljárás.
Gulyás Gergely szemében Rogán pozícióját csak erősíti az amerikai szankció
A Miniszterelnökséget vezető miniszter árulónak és bolondnak tartja Magyar Pétert, de szerinte a Tisza Párt a garanciája a '26-os Fidesz-győzelemnek, de talán még az azután következőnek is.
Megverték a volt grúz miniszterelnököt
Kórházba került Giorgi Gakharia, a támadás pártja szerint politikai indíttatású volt.
Trócsányi László a kegyelmi ügyről: A lemondások miatt a kár mérséklődött
A volt EP-képviselő Sulyok Tamásról és Szájer Józsefről is beszélt.
Takarófóliába fulladt bele egy 14 hónapos kislány, vádat emeltek a nevelőapa ellen
A férfi felújítás miatt takarta le a bútorokat. A kislány a nyitott ablak miatt valahogy elérte a mozgó fóliát, és magára húzta.
Kövess minket Facebookon is!