Iván-Nagy Szilvia
Politico: Magyar Péter Európa legbefolyásosabb politikusainak egyike
A „felforgatók” között a hatodik helyet szerezte meg. Orbán Viktor az „álmodozók” kategóriában lett a negyedik.
Szennyvíz öntött el egy salgótarjáni óvodát
Kommunális hulladék tömíthette el a szennyvízcsatornát, a szennyvíz pedig az alacsonyabban fekvő óvodánál tört föl.
Országos csúcsot úszott Kós Hubert a rövidpályás úszó-világbajnokságon
100 méter háton országos csúccsal jutott a középdöntőbe az olimpiai bajnok magyar úszó.
Jön a 28 évvel később, itt az első előzetes
A 28 nappal és a 28 héttel később folytatását Danny Boyle rendezi.
Megbírságolta a GVH a City Taxit az árgaranciázás és a magyarkodás miatt
A céget 2,1 millió forintra büntették meg.
Évekig nem járatta iskolába két lányát egy zalai nő, vádat emeltek ellene
A nő a családsegítőkkel sem működött együtt.
Sajtokkal üzletelő céghálózatokkal csaltak el 1 milliárd forintnál is több áfát
A hálózat négy évig működött, volt, hogy nem létező személy nevére is került cégtulajdonrész.
Nyolc napig élt Toroczkai László új Facebook-oldala, azt is törölte a Meta
A Mi Hazánk elnöke nem adja fel a küzdelmet, azt írta, ha kell, külföldön és Magyarországon is perel.
A polarizációt választotta az év szavának idén a Merriam-Webster szótár
Erre a szóra kerestek rá, ezt használták a legtöbben 2024-ben.
Kevesebben haltak meg idén gyalogosbalesetekben, mint 2023-ban
December 8-ig 25-tel kevesebb ember vesztette életét gyalogosbalesetben 2024-ben, mint 2023 azonos időszakában.








