Iván-Nagy Szilvia
Hó nem lesz, de köd és eső érkezik a keddi szürkeséggel
Kis szerencsével péntekre akár az egész országban havazhat.
Titokban felhajtott a lezárt tesztpályára, majd totálkárosra tört egy luxus-Mercedest egy...
40-50 millió forintos kárt okozott a 28 éves férfi a kecskeméti gyárban.
Összeveszett volt barátjával egy debreceni nő, bosszúból felgyújtotta a férfi autóját
A nő azt mondta, álmában sem gondolta volna, hogy a tűz átterjed majd két másik autóra is.
Unokatestvére szerint veszélyesek Robert F. Kennedy Jr. oltásellenes nézetei
Caroline Kennedy szerint érdemes kivárni, milyen lépéseket tesz majd a Trump-kormányzat.
Akár az egész országban havazhat pénteken
Érkeznek a frontok és a ciklonok, havazás is jöhet velük.
Dárdai Pál visszatér a Herthához, játékosmegfigyelő lesz
A Hertha BSC új elnököt is kapott, Fabian Dreschert választották meg.
Elhúzódott a váltókarbantartás a Nyugati pályaudvaron, van, akinek azt ajánlja a MÁV, hogy metrózzon
És néhány elővárosi vonal a Nyugati helyett csak Kőbánya-Kispestig közlekedik, átmenetileg ez az új végállomás.
Ramaswamy szerint a végrehajtó hatalomnál kell kezdeni a nagy amerikai költségcsökkentést
Vivek Ramaswamy, a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium társvezetője vázolta vízióját a kormányzati bürokrácia lebontására létrehozott szervezet munkájáról.
Lakóházat talált el egy rakéta Szumiban, két gyerek is meghalt
Másik nyolc gyerek és több tucat felnőtt pedig megsérült, amikor a rakéta eltalálta a kilencemeletes épületet.
Hungarian government extends state of danger again
The special legal order makes it possible to govern by decree, and was first introduced during the Covid pandemic, in 2020.









