Iván-Nagy Szilvia
Szlovák is, magyar is: megtarthatnák kettős állampolgárságukat a szlovák–magyar családok gyerekei
Az egyezmény értelmében választani kellett, hogy szlovák vagy magyar állampolgár lesz a gyerek.
Nem üzemelt, javításon volt az V-ös blokk, amikor tűz ütött ki a Mátrai Erőműben
A Mátrai Erőmű zavartalanul üzemel tovább, a tűz okát vizsgálják.
Szoboszlai Dominik félreteszi a nyilvános gólörömöt szerdára
A Lipcse–Liverpool-mérkőzésen magyar játszik majd magyar ellen.
Belehajtott a Dunába egy autó Szentendrénél, a sofőr meghalt
A helyszínre riasztott mentők már csak egy nő halálát tudták megállapítani.
Barack Obama elrapelt egy részletet Eminem Lose Yourselféből
Egy kicsit át is írta magára.
Trumpék azzal vádolják a brit Munkáspártot, hogy beavatkozik az amerikai elnökválasztásba
A brit Munkáspárt tagjai közül többen önkéntesként utaznak az Egyesült Államokba.
Családja szerint elküldenék harcolni az orosz hatóságok a sikkasztással vádolt olimpiai aranyérmes...
A 62 éves Andrej Perlov 1992-ben nyerte meg az 50 kilométeres gyaloglást.
21 Kutatóközpont: Hibahatáron belül, de hajszállal már vezet a Tisza Párt támogatottságban
Azért van olyan érték, amiben jobban áll a Fidesz.
Diákhitel-szerződések: 2023 végéig nem érkezett feljelentés, nem indult eljárás
Az ügyben csak 2024-ben indult nyomozás.
Nincs meglepetés, nem módosította az alapkamatot a jegybank
Szeptember végén csökkentettek az alapkamaton.








