Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Hadházy: Amiben ma élünk, azt a rákhoz hasonlítanám, aminek a legsúlyosabb agyi áttéte a propaganda
A független képviselő szerint azért viszonylag kicsi az esélye annak, hogy Magyar le tudná győzni a Fideszt a következő választáson.
Önálló rendőrőrsöt ígért Nagy Márton a bulinegyedbe
Nagy Márton szerint 48-ról 58 járőrre kell emelni a jelenlétet a bulinegyedben.
IDEA Intézet: Két százalékpontra csökkent a különbség a Tisza Párt és a Fidesz között
Az ellenzékhez, DK-hoz köthető közvélemény-kutató szerint a kormánypárt 39 százalékon, a Tisza Párt pedig 37 százalékon áll.
Menesztették a Miskolci Keresztény Szemle főszerkesztőjét, szerinte a kormánykritikus írások miatt...
A folyóiratot kiadó alapítvány kuratóriumi elnöke szerint egy már elkezdett folyamat részeként megújítják a lapot.
A korábbi zuglói DK-s alpolgármester hasba rúgta párttársát a DK-gyűlés után
Horváth Zsolt állítása szerint vitájuk során azt hitte, Tóth Attila meg akarja ütni, ezért hasba rúgta. Garázdaság miatt indult nyomozást.
Telefonáló buszsofőr miatt indított vizsgálatot a BKV
A sofőrről egy utas készített videófelvételt.
A fővárosi Bem téren indul a Tisza Párt október 23-i megemlékezése
Arról még nincs hír, hogy Orbán Viktor tart-e megemlékezést Budapesten.
Elektromos rollert sem lehet büntetlenül ittasan vezetni
Ugyanúgy ittas vezetésnek minősül elektromos rolleren és autóban is, ha valaki alkoholos befolyásoltság alatt vezet.
Baby Sharknak is beöltözött Hide the Pain Harolddal szemlélteti a mentőalapítvány a pontos...
A cápajelmez amúgy kicsi volt rá, és a fejet felülről, egy damillal kellett tartani.
Kövess minket Facebookon is!