Iván-Nagy Szilvia

Iván-Nagy Szilvia

Egy józsefvárosnyi méretű területet keríthetnek el vadaskertnek a Velencei-tó környékén
A lekerítés a szomszédos falu, Nadap területének 26 százalékát érinti, mégsem kérdezték meg a véleményüket. Pintér Sándor neve is előkerül a történetben.
Gránátot dobott két rendőrre egy volt parlamenti képviselő Brazíliában
Roberto Jefferson házi őrizetben volt, de megszegte annak feltételeit, ezért akarták letartóztatni. A korábbi politikus Bolsonaro támogatója.
Gyármentő programot indít a kormány, a napelemes beruházásaikat is támogatják
Első körben összesen 150 milliárd forintnyi támogatást osztanak szét a novemberben induló programban.
Újabb rekordot ér el szerdán a dízel piaci ára, további tíz forinttal drágul
A piaci ár még feljebb kúszik. Egy éve még 500 forint alatt volt egy liter.
25 százalékos béremelést kaphatnak a szakdolgozók 2023-ban
A Népszava úgy tudja, hogy az egészségügyi reformról szóló javaslat szerint az egyetemi végzettségű szakdolgozók emelése a 400 ezer forintot is elérheti.
250 millió eurós kínai hitellehetőség felé fordult az MVM-csoport
A vállalat ezt is azért teszi, hogy garantálja az ellátás biztonságát.
Kövess minket Facebookon is!